nemvagyegyedül

Fáj a szívem, mit tegyek?

Néha győz a józan ész a szív felett…Attól persze a szív nem fáj kevésbé, de néha tényleg a józan észre kell hallgatni. Nehezen, de én is beláttam, hogy nem mehet ez így tovább.  Négy hónap ment el állandó úton levésben, sok 100 km kocsiban, autózás sötétben, a mezei utakon. Tél, hideg napok, esték egy sok… Tovább »

Mit tesz velünk az olthatatlan vágy?

Történt, hogy Szilveszterkor Lili unokám lemaradt a társasozásról. Egy nagy társasággal szilvesztereztünk, s persze a nagyobb gyerekek nem szívesen vették volna be a kispisiseket ( óvodások)  a  Monopoly társasjátékba. Így maradt ki Lili is a programról, de láttam, hogy nagyon szeretett volna játszani. Így amikor a Lidl-ben egyik nap megláttam a Monopoly  Junior változatát, – hatalmas társascsaták… Tovább »

Mit tanítotok nekem, ti tizenhatan?

Tehetetlenül olvasom a híreket napok óta. Tehetetlenül és a zsigereimben a tenni akarás vágyával. Tudom azonban, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek az olaszországi buszbaleset kapcsán, az az, hogy elgondolkozom, mit tanulhatok mindebből?Három gyermekem három különböző országban él. Egyikük több ezer kilométerre tőlem, csak ritkán tudom anyai karjaimba ölelni. ( Most éppen itthon van ! )Olvasva… Tovább »

Mi jár a fejedben?

Nem állítok kevesebbet, mint azt, hogy mind az, ahogyan gondolkozunk dolgokról, meghatározza döntéseinket, s ezen keresztül egész életünket.  És hogy  hogyan gondolkodunk dolgokról?  Ahogyan megtanultunk gondolkozni  korábbi életünkben – a családban, az iskolában. Nézzünk csak néhány tipikus gondolatot.  “A pénzért keményen meg kell dolgozni.” ” A szépségért meg kell szenvedni” “Jobb félni, mint megijedni.” “Jobb… Tovább »

Karácsony előtti nagytakarítás – a tudatalattinkban

Gondolkoztál már azon, hogy miért ott tart az életed, ahol tart? Látsz egy csomó embert a környezetedben, akik sikeresebbek, boldogabbak, vagyonosabbak, egészségesebbek, mint te, s azt gondolod: Szerencséjük van! Bőkezűbb velük az élet Jó csillagzat alatt születtek Jó családba születtek Jó nekik, hisz…bezzeg a te körülményeid… Ugyanakkor hallod másoktól, hogy: Mindenki a saját sorsa kovácsa… Tovább »

Tanultunk a mában élni

Egy régi barátom látogatott meg két napra. Nehéz életszakaszában van, sok fájdalom érte az elmúlt egy évben – munkahelyi, magánéleti egyaránt. Egyedül már nem tudott túllépni ezeken.  Ha voltál hasonló helyzetben, tudod, hogy ilyenkor hajlamos az ember a múlton rágódni, megnehezítve a saját dolgát a továbblépés , a megbocsájtás és elengedés terén. Márpedig ezek azok… Tovább »

Mit tanít nekünk az orgazmus?

Kevés dolog van ( van?) , amire többen vágyakoznának, mint egy jó orgazmus. Erről álmodozol kamaszként, amikor még csak sejted, hogy mi vár rád. Erre vágyik az, akinek soha nem volt, s erre vágyik az, akinek fergeteges élményei vannak villanyoltás után. ( Vagy éppen hogy villanyfénynél….vagy napsütésben a szénakazalban, szakadó esőben az autó hátsó ülésén,… Tovább »

Harmónia Ház – harmónia az életemben

Rég írtam, s a nyáron elég ritkán. Jól esik, amikor látom, hogy keresitek az írásaimat, hálás vagyok érte. Nem vagyok hűtlen, csak nagy munkán vagyok túl, mely az elmúlt hónapokban lekötötte  az energiáimat.  Most viszont boldogan számolok be arról, hogy kész vagyok, megcsináltam!  Hétfőn hivatalosan is megnyílt a Harmónia Ház Sopronban, az Újteleki utca 13… Tovább »

A siker igazi lényege

Mindig is szerettem, ha sikeres az , amit csinálok.  Mostanában azonban van egy érzés, ami a saját sikeremnél még boldogabbá tesz: amikor a segítségemmel mások érik el azt, amit reménytelennek éreztek. A hét bővelkedett ilyen élményekben.  Mindezt annak az életmód váltó programnak köszönhetem, amelyben dolgozom. Folyamatosan jönnek az érdeklődők – nyilván azért, mert egyre több  ember… Tovább »

Az élet csodái – ismét

Sok éve annak, hogy kezdő vállalkozók piaci beindulását támogató programban dolgoztam. Helyet, szaktudást, támogatást adtunk az induló vállalkozásoknak. Formáltuk a szemléletüket, biztattuk őket nehéz időkben, s örömmel láttuk, amikor annyira megerősödtek, hogy már a saját lábukra álltak.  Most kicsit dejavu érzésem van, amikor az új soproni bázisom bérbeadása ügyében tárgyalok emberekkel. Kialakítottam a lakásomban egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!