nemvagyegyedül

Hol szeretnék tartani 10 év múlva?

10 év egyrészt nagyon távoli, de mégis közeli. Magán viseli az idő összes relativitását… 10 év múlva boldog hatszoros nagyi  leszek, nyugodt, kiegyensúlyozott, egészséges és boldog. Én leszek az unokáim bizalmasa, nálam nyaralnak a nyáron, s unokáim mindent megbeszélhetnek velem.  A szövetségesük leszek, a bizalmasuk. Megértem gondjaikat, s ha kérik, jó tanáccsal látom el őket. Én leszek… Tovább »

A legrosszabb szokásaim….

Nagyon sok élethelyzetet megéltem már. Rossz szokásaim igazodtak az élethelyzetemhez.  Most a győri életem rossz szokásairól írok, hisz ez a legfrissebb.  Két éve költöztem Győrbe, egy munka miatt, ami elég stresszes.  Ebben a két évben jött rám 25 kg.  Ellustultam, nincs motivációm a mozgásra, közben stresszevő lettem.  Tavaly januárban szinte teljesen leállt a pajzsmirigyem, ami… Tovább »

Mitől félek legjobban?

A Bloggerképző következő feladata: Mitől félek a  legjobban?  Igyekszem félelem nélkül élni az életemet. Igyekszem a múltból nem levonni a jövőre nézve következtetéseket. Nem mindig sikerül.  Sok mindent megéltem az életemben, három hónap alatt elvesztettem mindkét szülőmet, kétszer váltam, 22 éve élek egyedül, elég tágak már a határaim.  Mostanában azonban új bizonytalanság jelent meg az… Tovább »

Kedvenc gyerekkori könyve(i)m

Hatalmas tudásvággyal érkeztem a Földre, így már öt évesen, köszönhetően a nővéremnek, megtanultam olvasni. A  negyven betű varázsa hamar magával ragadott, s elrepített olyan helyekre, mesevilágokba, ahol addig még nem jártam. Azzal, hogy megtanultam olvasni, kinyílt a világ, kitágultak kicsi falum határai.  Egy mesekönyvünk volt, a Grimm legszebb meséi, ezt rongyosra olvastam, s aztán megtörtént… Tovább »

Milyen egy átlagos napom?

Előre bocsájtom, nincs két egyforma napom. Egy fix pont van minden napban: reggeli első kávémmal visszamegyek az ágyba, ott iszom meg. Én már nem vagyok fiatal, nem kell annyi alvás, szeretem a napomat nyugodtan kezdeni. Rohantam reggel eleget, mire a három gyerekemet felneveltem. Elég időt szánok mindenre, bőségesen reggelizem. Tavasztól őszig kerékpárral megyek az iskolába,… Tovább »

Mi van a táskámban?

A Bloggerképző következő feladata: Mi van a táskámban?  Sok életszakaszomon vagyok túl, minden életszakaszban más volt a tartalma a táskámnak. Amikor picik voltak a gyerekeim, a szokásos dolgok: cumi, játék, kaja vészhelyzetre, stb.  Amikor már nagyobbak voltak, s volt saját táskájuk, akkor már abba pakoltak. Nem tudom mit.  Eszembe jut most egy táskám, ami állandóan… Tovább »

Egy ország varázsa

Szeretek olyan helyekre menni, ahol még nem jártam. Egy ország varázsa számomra a vidéki életben mutatkozik meg, s lehetőleg lakva.  Azt gondolom, a sokarcú Anglia is így mutatja meg igazi önmagát. Londonban kétszer jártam, de London világváros. Ilyen minőségében egy másik arcát mutatja.  Ma körbesétáltunk Bencével Micheldeveren, s elvarázsolt. Régebben Bence Winchesterben lakott, annak is… Tovább »

Kedvenc idézetem tőlem származik.

Kedvenc idézetem tőlem származik.  Háromszor szültem, s bevallom, egyre nehezebb lett a szülés. Léna , így utólag a legkönnyebb volt. Zsófi, a második sokkal nehezebb, de a legnehezebb Bence volt.  Amikor kicsik voltak a lányaim, s én arra gondoltam, hogy egyszer  majd nekik is át kell élni mindezt, két dolgot tanítottam meg nekik. Az első… Tovább »

Ha nyernék a lottón…

  Te mit tennél, ha nyernél a lottón?  Előre bocsájtom, soha nem lottóztam, – talán azért nem, mert gyerekkoromban a faluban volt egy ötös találat. A család azonnal Tatára költözött, s sajnos három év alatt elfogyott a pénz. A feleség öngyilkos lett. Lelkileg sajnos nem voltak érettek a nyereményre. Most  mégis  eljátszom a gondolattal, ha… Tovább »

Megélni a büszkeséget.

Hát ez nekem nem nagyon megy… Barátaim mindig mondják, hogy legyek már végre büszke magamra, hisz 22 éve oldok meg mindent egyedül. Egyedül neveltem fel a fiamat, kimásztam a svájci frank hitelből, jó a kapcsolatom a gyerekeimmel, a testvéremmel. Közben eltemettem három hónap alatt mindkét szülőmet, ennek már 20 éve. Ez persze nagyon fájt… Voltam… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!