Negyedik nap: Az esőkabátot napszemüvegre cseréltem

Végre-végre nem esett, sőt a napszemüveg is előkerült.

Ahogy terveztem, visszamentem a tegnap délutáni  útvonalra,  hogy megmásszam a kilátót, ahova a 25 éves soproni létem alatt még nem mentem el egyszer sem 🙁

Nem vagyok erre büszke, hisz a 84-es útról  már nagyon sokszor láttam, sokszor terveztem, hogy megkeresem, de eddig nem tettem meg. Újra a Hubertusz vendéglőtől indultam,  de most már ismertem az állomásokat, ismertem a kerítés mögött ugató kutyákat.

 Haladtam szépen kifele a határ fele, s odaértem ahhoz a kanyarhoz, ahol tegnap visszafordultam. Mondanom sem kell, alig 100 m múlva ott volt a kilátó. 🙂

Úgy döntöttem, miután alig több, mint 3,5 km-t jöttem, hogy nem állok meg, elmegyek a határig, s majd visszafele megmászom a kilátót. Igy azonnal mentem tovább, csak egy kerékpáros pihenőnél álltam meg kicsit. Még soha nem jártam erre, nem is tudtam, hogy ilyen jó minőségű, kiépített kerékpárút van egészen a határig.  A fák mögött haladt a határ fele a 84-es út,  az autók szüntelen morajlása mindvégig hallható volt.  Rajtam kívül közel s távol nem volt egy lélek sem, csak egy csiga használta a kerékpárutat 🙂 Elhaladtam egy épület mellett is, talán egy vadészház lehetett? A tábla erre engedett következtetni.

Érdekes pillanat volt, amikor a távolban felfedeztem az oly sokszor látott és lefotózott somfalvi templomot, a távolban, a hegy mögül kikukucskált a Kogelberg csúcsa is. A fotón sajnos nem sok minden látszik, mert nagyon párás volt a levegő.

Visszaérve a kerékpáros pihenőhöz, ahol egy fél órája leültem kicsit, elkezdett izgatni, mi lehet az erdei úton. Egy négyes kereszteződés volt ez, igy hát nem Sopron fele indultam, hanem bementem az erdőbe. Nem bántam meg, érdekes emlékműre bukkantam.  Az osztrákok állították….Nézd csak?

5 km után végül visszafordultam, mert tartani akartam a mára kigondolt tervet.

Még néhány fotót készítettem érdekes fákról, s aztán megcéloztam a kilátót.

A kilátóhoz érve természetesen felmásztam, s igyekeztem használható fotókat készíteni. Sajnos nagyon párás volt a levegő, azért minden oldalról hoztam egy fotót.

Valaki  az élet nagy bölcsességét írta a kilátó oszlopára. Jót mosolyogtam rajta….számomra kicsit mazohista.

11,5 km után értem vissza a kocsihoz, s hazajöttem, egyrészt teregetni, ebédelni, s a telefonomat feltölteni, mert teljesen lemerült.

Fél 3-kor indultam, vissza, persze a telefontöltésről megfeledkeztem. Igy a délutánt telefon nélkül töltöttem. Hogy hogyan? Este mejd megírom. Most unokázni szeretnék 🙂

 Na folytatódjon a történet, Lili már hazament, igy hát leírom a délután eseményeit.

Tudod, fotók most nincsenek, mert nem vittem a telefonomat. Már délelőtt eldöntöttem, hogy elmegyek valahova a szőlőbe, s a szőlőtáblák között fogok gyalogolni.  Eredetileg Balf és Fertőrákos közt akartam menni, de nagyon közeledett az eső, a ruhák száradtak az udvaron, nem akartam nagyon messze menni. Visszamentem hát a Hubertuszhoz, s nekiindultam a Virágvölgynek. Ismét olyan utat sikerült találni, amelyen még soha nem mentem. A Prinyő borozó alatt, a kiskertek, nyaralók, szőlőtáblák közt vitt az utam. Hamarosan ismerőst láttam dolgozni a kertjében. Megálltunk beszélgetni, s elmondta, hogy ezen a részen már a XIII. században is voltak parcellák. Történelmi helyen gyalogoltam ismét. 🙂 Érdekes érzés volt.  Jó nagy kört mentem a szőlők, kiskertek közt, sajnos nem tudtam mérni a km-t sem, de a lában fáradása segített a táv megbecsülésében.  Hiába, a négy nap  és a 75 km rutinja segített.

Érdekes helyeket találtam. Szépen művelt szőlőt, szépen gondozott kiskertet nyaralót, faházat,  de nagyon sok elhagyatott, gondozatlan kert is volt. Gondolom kihaltak az idős nagyszülők, a fiatalok pedig már nem ezt az  életformát folytatják.  Találtam egy nagyon érdekes kertet is. Hatalmas terület, belesve a kapunk, gyönyörű angol kert, díszfákkal, díszcserjékkel, harsogóan zöld pázsittal, csobogóval. Érdekes hatást keltett a szőlők után. Előtte állt egy Lada Szamara. Úgy tűnik, régi szenvedélye már valakinek ez a kert. 🙂

Még elmentem a Koronázó dombra, III. Frigyes koronázási emlékművéhez is, ha már ilyen történelmi helyek jutottak mára, ezt sem akartam kihagyni.

5-re értem haza, épp jókor, gyorsan összekaptam magam, mert fél 6-kor érkezett Lili – s egy nagymama nem lehet fáradt, ha ott az unokája, ugye?

a