Az EMBER, akire felnézek!

Bloggerképző 18. nap: Az ember, akire felnézek..

Ő nem más, mint az Édesanyám!

Milyen is volt Ő? 

Egy 12 gyerekes család negyedik gyerekeként töltötte gyerekkorát. Bizonyára gyakran vigyázott a kisebb testvérekre, ahogy ez a nagyobb testvérekkel lenni szokott. 2019-ben 20 éve már, hogy nincs köztünk.

Miben szeretnék Rá hasonlítani?

Nagyon elfogadó volt, soha nem kritizálta a döntéseimet.

Nagyon jó ízlése volt, mindig nyomon követte a legfrissebb divatot, s nekünk gyerekkorunkban mindig volt egy ruhánk, amit a legújabb divat szerint varrt meg a falu varrónője, Vali néni. Mindezt a falusi búcsúra kaptuk meg. 

Végtelenül intelligens volt és szerette a kalandokat. Nagyon szeretett utazni, sajnos csak kevés utazás jutott neki. Az is zömmel Magyarországon. Miután én össze – vissza költöztem az országban, Ő is tudott hozzánk utazva, ismerkedni az országgal. Pécs, Debrecen, Sopron. Amikor Sopronban laktunk, akkor néha elvittük Ausztriába kirándulni.  Így jár pl. Mariazellben, Bécsújhelyen, Kismartonban.

Hatalmas volt a tűrőképessége. Soha nem szólt vissza a velünk lakó Mamának, pedig szegénynek nem volt jó természete, sokat bántotta Édesanyánkat is és bennünket is. Megkeseredett volt, hisz nagyon hosszú ideig nevelte egyedül a három gyerekét, a Papa fiatalon, 1935-ben meghalt. Édesapám csak 9 éves volt. 

Édesanyám 16 éves korában vigyázott egy pesti kisfiúra. Ma azt mondanánk, babysitter volt. Ez volt élete egyetlen kalandja, pár év Budapesten. 

Később a Rába Magyar Vagon-  és Gépgyárban dolgozott a konyhán, s a közös bejárás hozta össze őket édesapámmal, aki szintén itt dolgozott 42 évet.

22 volt anyu, amikor férjhez ment, két év múlva megszülte a nővéremet, és rá 16 hónapra engem. Nem volt könnyű élete, de soha nem panaszkodott. 

Mindig dolgozni szeretett volna, de édesapám nem engedte, így maradt a konyha, a kert és a gyereknevelés. 

Persze hatalmas szíve volt, ápolta a szomszéd nénit, a szomszéd bácsit és még egy idős embert, csak úgy, kötelességből. Mert nem szabad az idős embereket magukra hagyni. Tisztelte őket, s ez ma példa lehetne sok fiatalnak, akik azt mondják, nincs az idős emberekre szükség. 

A gyerekeimben és az unokáimban viszont látom Őt, a meleg szívét, a törődését, az elfogadását. A hitét és a bizakodását. 

Mert soha nem vesztette el a reményt, bármilyen nehéz élete is volt. Mindig megkereste a jót az életében.

Imádott főzni, minden új receptet kipróbált. Nővérem pont ilyen , mint Ő. 

Én messze estem a fától, igazi kalandor vált belőlem, aki egész életében költözködött, új dolgokba vágott bele. 

Köszönöm mindezt a szüleimnek, hisz Apu megtanított megküzdeni a dolgokért, Anyu pedig türelemre tanított.

S ez így volt jó! 

Jó lenne, ha még élnének, most olyan közel lakom a szülőfalumhoz! 

Örülök, hogy Őket választottam szüleimnek. 

Szeretettel gondolok Rád: Kaufman Ili