nemvagyegyedül

Mikor élnék szívesebben, mint ma?

Bloggerképző 10. nap : A kor, amelyben szívesen élnék!

Gyerekkoromban sokat álmodoztam földig érő, bő szoknyás világról, amikor én egy vár úrnője vagyok, szolgák hada vesz körül, s én parancsolok nekik. Ma már nem vonz ez a világ. Nem szeretek másokat kihasználni, nem szeretem, ha kiszolgálnak. Ezek csak gyerekes ábrándozások voltak, mára eltűnt belőlem minden ilyen jellegű vágy. 

Fotó: Pixabay

Ma már igazából előre fele mennék szívesen. Szívesen lennék 4 évvel idősebb, s bár még dolgoznék, de már nem középiskolában tanítanék, hanem azt csinálnám, amit szeretek. Embereket gyógyítanék, mint természetgyógyász. 

Lenne egy kis helyiség, ahol dolgoznék, ha kérhetem, akkor a gyerekekhez és az unokákhoz közel legyen, hogy a szabad időmet velük tölthessem. 

Sok ember jönne hozzám, gyógyulni szeretnének és bíznak bennem. Bíznak a tudásomban, és szépen meg is gyógyulnak. 

Nem nagyon hiszek a mérhetetlen gyógyszerezésben, hiszek az ember öngyógyító képességében, hiszek abban, hogy egy csomó bajunk lelki eredetű, s ha a lelkünket nem tartjuk rendben, akkor a testünk lereagálja ezt. Mert az ember TEST-LÉLEK- SZELLEM egysége, nem lehet úgy tenni, mintha lelke, és szelleme  nem is lenne. Hiszek abban, hogy vannak csodák. Én is megértem már párat….

Hiszek magamban, ismerem a gyógygombákat, és tudom, hogy TEST-LÉLEK-SZELLEM szintjén hatnak. 

Persze a lelket is kezelném, ismerem és gyakorlom az IET kezeléseket, aZ ACCESS Bars kezeléseket, a Testkezelést, a Face Liftet, a Cranioszakrális masszázst. Ezek is nagyon hatásosak. Meg persze tanulok majd a természetgyógyász képzésen is jó dolgokat. 

Fotó: Google

Szóval az én világomban, –  ami sokkal inkább a keleti gyógyításon alapul – szeretet van, hit és remény. 

Szeretettel gondolok Rátok: Kaufman Ili

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!