Szoktatok sírni?

Te mit gondolsz a sírásról? Jó? Rossz? Hogy éled meg a nehéz helyzeteket? 

Én sokáig azt hittem, keménynek kell lennem, a sírás csak luxus. Aztán átértékeltem a dolgot, mert megértettem, hogy néha csak a sírás segít. Segít elengedni a múltat, segít megoldani a problémákat. Tisztára mossa a lelkünket. 

Egy  kisgyerek  pontosan tudja, hogy sírni kell, mert így tudja leküzdeni a szorongását, a rosszkedvét, a kétségbeesését. 

Felnőtt korra aztán elfelejtjük ezt. A fiúk meg főleg. Azt tanítjuk a fiainknak, hogy egy férfi nem sír. Miért is? 

Nekem sok élethelyzetem volt, amikor az elkeseredés eluralkodott rajtam, s sírtam, néha éjszakákon át. 

Például szüleim halálakor….vagy amikor kilátástalannak éreztem a helyzetemet. 

Aztán volt egy időszak, amikor egyszerűen nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Önvédelemből, mert éreztem, hogy a sírást az önsajnálat motiválja, s még mélyebbre csúszom a gödörben.

Aztán átértékeltem a sírást, s rájöttem, hogy nekünk nőknek kell néha sírni ( a férfiaknak is kellene). Mert segít elengedni a múltat, segít megoldani helyzeteket. Na meg stresszoldó is….

Mostanában megint kevesebbet sírok. Összeszorítom a fogaimat, s teszem a dolgomat. Pedig tudom, hogy ez nem jó, mert csak elfojtáshoz vezet. 

Olyan sok minden fáj mostanában, nem engedem meg magamnak, hogy sírjak. Fáj, hogy messze vannak az unokák, a gyerekeim. Fáj, hogy nincs igazán otthonom….fáj, hogy nincs időm semmire, amit szeretek csinálni. Fáj, hogy kedvem sincs semmihez sem, annyira elfáradok. 

Azért érnek örömök is, ezeket igyekszem megélni. 

Szeretném, már visszakapni a régi életemet, a szabadságomat, a függetlenségemet, de még van négy évem…amit végtelenül igazságtalannak érzek. Én is szültem három gyereket, pár év nyugdíjkorhatár kedvezmény járhatna ezért is! 

Azért elköszönve Bencétől a reptéren, kijöttek a könnyeim, de visszaparancsoltam őket. 

Kemény nő vagyok, nem sírhatok egy repülőtéren! Vagy mégis?……