Természetesen egyetlen kutyánk, Ronika – törzskönyvezett nevén Ikvahidi Reni, aki 11 évet adott nekünk, felhőtlen boldogságban, örömben, közös kalandokban.
Azért voltam ilyen kemény, mert panel lakásban éltünk, a negyedik emeleten, s nem gondoltam, hogy jó lenne ez egy kutyusnak.
Megígértették velem a gyerekek, hogy meggondolom a dolgot.
Másnap kollégán szólt, hogy van egy törpe snaucer, visszahozták, mert az öreg kutya nem tűri el. Csak nézzük meg.
Be is ültünk este a kocsiba, s a három gyerekkel elmentünk megnézni.
Persze a megnézésből vásárlás lett, – mondanom sem kell, semmi nem volt velünk, csak három lelkes gyerek. Se póráz, se kutyakaja, semmi.
Renit mi azonnal átneveztük Roninak, s velünk is jött. Beült a gyerekek közé a kocsiba. Gazdájának a legnagyobb gyerek, Léna került a törzskönyvébe.
A kutyust elvittük megmutatni a férjemnek, s ahogy leparkoltunk, a kis drága azonnal kiugrott a kocsiból, s a zebrán átszaladt a túlsó oldalra. A gyerekek utána, szerencsére gyorsan elkapták, s Léna a karjaiban fogta.
11 gyönyörű évünk adatott Ronival. A végén már csak ketten voltunk vele, Bence és én.
Soha nem várt annyira haza senki, mint a kis Ronika.
Nagy kalandor volt, imádott autózni, ha készültünk valahova, nagyon érezte. Ahogy levittem az első csomagokat, azonnal jött velem, s beült az autóba, nehogy otthon hagyjuk.
Emlékszem egy kalandra, aminek majdnem rossz vége lett. A Ság hegyen kirándultunk, ami egy vulkán volt, s be lehet ma már menni a kráterbe. Be is mentünk, s Roni annyira boldogan szaladgált, s nem vette észre, hogy elfogy alóla az út, s egy szintet visszaesett. A gyerekek sikítozva rohantak le, de szerencsére nem lett Roninak semmi baja.
A papa is nagyon szerette, amikor Bence nagyobb lett, gyakran elvitte őket – Ronit és Bencét – egész nyárra a Rába partra, Nickre, ahol volt egy családi nyaraló.
Egyszer ott is kalandba keveredett, de majdnem belehalt, mert megtámadta egy farkaskutya, s jól összeharapdálta. Papa elvitte Sárvárra az állatorvoshoz, aki sok sebet összevarrt rajta. Papa persze nekünk nem merte megmondani a kalandot, csak két hét múlva szereztünk tudomást róla.
Roni nagyon hozzánk nőtt, családtag volt. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy kizáródott a gerincsérve és lebénult.
A lányok már nem éltek velünk, de reggel hétkor már ott voltak, hogy hol lehetne megműttetni.
A műtét akkora terhet rótt volna ránk – hat hétig 24 órás felügyelet, hogy ezt nem tudtuk vállalni, így másnap szóltam az állatorvosnak, s Ronikát elaltatta . Mindannyian megsirattuk.
Sírja a régi lakásunk udvarán van, Bence temette el, nagy szeretettel, megkönnyezve a halálát.
Bencének és Esztinek ma egy Golden Retrieverje van, 3 tengerimalaca és 3 akváriuma. Érdemes volt Ronit befogadni a családba, sok szép emléket hagyott hátra s Bence általa szerette meg az állatokat.
A gyerekek az állatokon keresztül tanulhatnak meg felelősséget vállalni egy másik élőlényért, gondoskodni róla, figyelni rá. Átérezni annak felelősségét, hogy ez a kis élet tőlük függ. Ez jó dolog!
Hónapokig nagyon fájt mindannyiunknak, nehezen tettük túl magunkat az elvesztésén.
Mostanában Lili könyörög egy kutyusért. Megígértem neki, hogy ha nyugdíjba megyek, s már falun lakom, akkor lehet egy kutyusa nálam.
Neked is volt kisállat az életedben?
Hozzád nőtt?
Ili
