Ha “kisállat” – akkor Roni!

Természetesen egyetlen kutyánk, Ronika – törzskönyvezett nevén Ikvahidi Reni, aki 11 évet adott nekünk, felhőtlen boldogságban, örömben, közös kalandokban.

Roni úgy került hozzánk, hogy a három gyerekem egy este körbefogott a konyhában, s szemrehányást tett: Milyen anya vagyok, most már hárman könyörögnek kutyáért, s nem adom be a derekam. 

Azért voltam ilyen kemény, mert panel lakásban éltünk, a negyedik emeleten, s nem gondoltam, hogy jó lenne ez egy kutyusnak.

Megígértették velem a gyerekek, hogy meggondolom a dolgot. 

Másnap kollégán szólt, hogy  van egy törpe snaucer, visszahozták, mert az öreg kutya nem tűri el. Csak nézzük meg.

Be is ültünk este a kocsiba, s a három gyerekkel elmentünk megnézni.

Persze a megnézésből vásárlás lett, – mondanom sem kell, semmi nem volt velünk, csak három lelkes gyerek. Se póráz, se kutyakaja, semmi.

Renit mi azonnal átneveztük Roninak, s velünk is jött. Beült a gyerekek közé a kocsiba. Gazdájának a legnagyobb gyerek, Léna került a törzskönyvébe. 

A kutyust elvittük megmutatni a férjemnek, s ahogy leparkoltunk, a kis drága azonnal kiugrott a kocsiból, s a zebrán átszaladt a túlsó oldalra. A gyerekek utána, szerencsére gyorsan elkapták, s Léna a karjaiban fogta. 

11 gyönyörű évünk adatott Ronival. A végén már csak ketten voltunk vele, Bence és én. 

Soha nem várt annyira haza senki, mint a kis Ronika. 

Nagy kalandor volt, imádott autózni, ha készültünk valahova, nagyon érezte. Ahogy levittem az első csomagokat, azonnal jött velem, s beült az autóba, nehogy otthon hagyjuk. 

Emlékszem egy kalandra, aminek majdnem rossz vége lett. A Ság hegyen kirándultunk, ami egy vulkán volt, s be lehet ma már menni a kráterbe. Be is mentünk, s Roni annyira boldogan szaladgált, s  nem vette észre, hogy elfogy alóla az út, s egy szintet visszaesett. A gyerekek sikítozva rohantak le, de szerencsére nem lett Roninak semmi baja.

A papa is nagyon szerette, amikor Bence nagyobb lett, gyakran elvitte őket – Ronit és Bencét – egész nyárra a Rába partra, Nickre, ahol volt egy családi nyaraló.

Egyszer ott is kalandba keveredett, de majdnem belehalt, mert megtámadta egy farkaskutya, s jól összeharapdálta. Papa elvitte Sárvárra az állatorvoshoz, aki sok sebet összevarrt rajta. Papa persze nekünk nem merte megmondani a kalandot, csak két hét múlva szereztünk tudomást róla.

Roni nagyon hozzánk nőtt, családtag volt. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy kizáródott a gerincsérve és lebénult. 

A lányok már nem éltek velünk, de reggel hétkor már ott voltak, hogy hol lehetne megműttetni. 

A műtét akkora terhet rótt volna ránk – hat hétig 24 órás felügyelet, hogy ezt nem tudtuk vállalni, így másnap szóltam az állatorvosnak, s Ronikát elaltatta . Mindannyian megsirattuk. 

Sírja a régi lakásunk udvarán van, Bence temette el, nagy szeretettel, megkönnyezve a halálát. 

Bencének és Esztinek ma egy Golden Retrieverje van, 3 tengerimalaca és 3 akváriuma. Érdemes volt Ronit befogadni a családba, sok szép emléket hagyott hátra s Bence általa szerette meg az állatokat. 

A gyerekek az állatokon keresztül tanulhatnak meg felelősséget vállalni egy másik élőlényért, gondoskodni róla, figyelni rá. Átérezni annak felelősségét, hogy ez a kis élet tőlük függ.  Ez jó dolog!

Hónapokig nagyon fájt mindannyiunknak, nehezen tettük túl magunkat az elvesztésén.

Mostanában Lili könyörög egy kutyusért. Megígértem neki, hogy ha nyugdíjba megyek, s már falun lakom, akkor lehet egy kutyusa nálam. 

Neked is volt kisállat az életedben? 

Hozzád nőtt? 

Ili