Álommunkám

Negyven múltam, mire annyira értettem már magam, hogy tudtam, a közgazdász lét egy tévedés számomra. 

Tudod, amikor én középiskolás voltam, akkor a közgazdasági szakközépből közgázra, vagy jogra lehetett menni. A jogi kar kiesett, mert történelemből volt felvételi, s nekem a töri nem volt erős oldalam. Maradt hát a közgáz. 

Édesapám nem nagyon támogatta, hogy egyetemre menjek. Sok harc árán engedett csak el, s hogy milyen egyetemre menjek, az már másodrangú volt- hittem akkor. 

Neki az volt a véleménye, hogy a nő menjen férjhez és szüljön gyerekeket. Én nem ezt az utat választottam. 

Szóval elmúltam negyven, amikor már úgy mutatkoztam be – pályatévesztett közgazdász vagyok. Kétszer hagytam ott a könyvvizsgáló képzést, éreztem, ha ez beszippant, nagyon boldogtalan leszek. 

Csak a tanítást tudtam elviselni, mert emberekkel foglalkozhattam. 

Mára megértettem, hogy orvosnak kellettvolna mennem. Persze a magyar egészségügy ma már nem vonz, de segíteni az embereknek, amikor bajban vannak, az igen. 

Pár éve ott hagytam a munkahelyemet, s megtanultam egy csomó féle leki kezelést, meg dolgoztam a gyógygombákkal, de akkorra már mindenki közgazdászként ismert, nem nagyon fordultak hozzám. 

Fel kellett adnom, s az utolsó öt évre visszajöttem tanítani. Néha kezelek egy-egy kollégák, vagy diákot, de csak ritkán. Sok ember nehezen hisz a lelki folyamatok fontosságában, inkább orvoshoz fordul, s a gyógyszerektől várja a megoldást. 

Mára inkább a prevencióra teszem a hangsúlyt, s a stressz kezelésére, mert sok betegségnek a kezeletlen stressz az oka. Na meg a helytelen táplálkozás. 

Hogy mi lesz, ha végleg magam mögött tudhatom a közgazdász létet? 

Az biztos, hogy megírom első könyvemet, s talán újra megpróbálkozom az alternatív gyógyítással.