Hát ez nekem nem nagyon megy…
Barátaim mindig mondják, hogy legyek már végre büszke magamra, hisz 22 éve oldok meg mindent egyedül. Egyedül neveltem fel a fiamat, kimásztam a svájci frank hitelből, jó a kapcsolatom a gyerekeimmel, a testvéremmel. Közben eltemettem három hónap alatt mindkét szülőmet, ennek már 20 éve. Ez persze nagyon fájt…
Voltam ügyvezető egy cégben, feleltem egy milliárdos beruházásért, aztán 700 milliósért. Na nem mostanában, ennek már 15 éve.
Nekem ezek napi teendők voltak, amiket meg kellett oldani.
Ezek szakmai sikerek, a napi munka eredményei. Mára megtanultam, hogy ezek nem számítanak. Én voltam akkor éppen ott…
Mára az igazi értékeket a megbocsájtás, az elfogadás és a szeretet adják.
Büszke vagyok arra, hogy nincs bennem gyűlölet, hogy szeretem az embereket. Ennél számomra semmi nem fontosabb.
Talán közésiskolai tanárként tudok erről a gyerekeknek is tanítani.
Nem szabad, hogy a gyűlölet eluralkodjon a világban.
Azért voltam ebben a félévben is büszke. Bementem egy osztályba, ahol tavaly tanítottam, s kitörő öröm fogadott, egyesek még tapsoltak is. Sokat beszélgettem ezzel az osztállyal. Őszintén. Ők az iskola legrosszabb osztálya, de nekem különlegesek. Sok az egyéniség, s ez jó.
Persze azért tanulni kell, mert ennek van itt az ideje, de lehet kicsit lázadni is.
Jövőre újra találkozunk, 11. i. Én már nagyon várom!
Kommentek