Szeretem a régi fényképeket nézegetni, bár mostanában, mióta a cuccaim különféle padlásokon és pincében várják jobb sorsukat, erre kevés lehetőségem van.
Ezeket a fotókat nővérem küldte, hálás vagyok érte.
Azért is szeretem a régi képeket, mert mint egy időutazás, visszaröpítenek a gyerekkorba.
Az első fotón Édesapámmal vagyunk, szeretettel ölel át bennünket. Ő soha nem mondta, hogy szeret, ezt a szót sem merte kimondani, de azért tudtuk, hogy mennyire szeret bennünket. Két lánya volt, s bár amikor én megszülettem, nagyon fiút várt – a családi legendárium szerint 3 napig rám sem nézett, mert lány lettem. Később aztán megbocsájtotta, hogy nem vagyok fiú 🙂
Még nem volt okos telefon, a fotót fekete fehér filmre fotózták, s elő kellett hívatni egy fotólaborban. Látod, milyen érdekes széle van a fotónak? A képen egyébként a jobb oldali vagyok, a hatalmas masnival a fejem búbján. Akkor ez volt a divat….
A következő képen nővéremmel vagyok, s a háttérben ott van Édesapánk Danubia motorja. Mindig vitt bennünket egy kört, én a tankon ültem, nővérem meg Apu mögött. Imádtuk ezt a kalandot.
Élesen emlékszem a házra, ami csak szoba-konyha volt, csak később építettünk hozzá még egy szobát, de én ekkor már 14 éves voltam. Ekkor lett fürdőszobánk is, s benti WC.
Itt a bal oldali vagyok én. Persze egyenfrizuránk volt, 16 hónap korkülönbség volt köztünk, s Édesanyánk nagy előszeretettel öltöztetett egyformába bennünket, bár itt most pont nem így van. S aztán jött a kérdés az idegenektől: ” Ikrek?” – s mi gyűlöltük ezt a kérdést.
A harmadik fotón egyedül vagyok, az elmaradhatatlan masnival. Nagyon jó gyerekkorom volt, imádtunk a szabadban játszani, nem volt sok játékunk, s azt sem vihettük ki a lakásból, de sok gyerek volt az utcában, s mi mindig együtt játszottunk. Pl. Király-király adj katonát….vagy Körstoppot, vagy sántikát. Ma már feledésbe merültek ezek a játékok.
Még előttem van az egész élet, s nem tudom, mennyi kaland vár rám.
Lili nagyon sokszor kér, meséljek az anyukája kiskoráról. Ilyenkor előkerülnek családi fotók, s ő imádja a képeket, amin anyukája kislány. Meg persze azokat is, amiken ő szerepel.
A fiúk még kicsik ehhez, de eljön majd az idő, amikor náluk is előkerülnek a családi fotók.
Fontos, hogy megörökítsünk minden fontos pillanatot, s bár ma a digitális korban ezt gyakran csak telefonnal tesszük, én azért szoktam fotókat előhívatni, hogy legyen papír alapon is. Ki tudja, mi lesz a digitális világgal?
Ajándéknak sem rossz, vagy nagyszülő gyógyítónak, ha éppen valaki kórházban van. 🙂 Emlékszem, Bence nagyapjának készítettem egy albumot Bencéről, amikor kórházban volt, s nagyon örült neki.
Most meg Bencének hoztam a papáról egy fotót, ahol még nagyon fiatal volt. Örült neki, nagyon szerette a nagyapját.
Ha végre nyugdíjba mehetek, akkor tervezem, hogy minden gyerekemnek készítek egy családi albumot, hogy lássák, honnan származnak.
Ez egyik bakancslistás tervem a nyugdíjas évekre.
Te is szeretsz régi családi fotókat nézegetni?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: