Visz lát !

Már napok óta pakolok. 

Nem könnyű, ismét doboz hegyek, a dolgaim osztályozása, selejtezés. Azt hittem, nincs is ebben a lakásban sok cuccom, de a pakolás megcáfolta ezt. 

Közben búcsúzom a várostól. 29 évet éltem itt. Mozgalmas 29 év volt. 

Fiatal voltam, s elszánt, amikor ide költöztem. Ebben a városban éltem meg életem legszebb és legborzalmasabb időszakát is. Magánéletem, s szakmai karrierem is hatalmas amplitúdón mozgott. Volt benne nagy siker, s volt benne kudarc is. Volt sok-sok tanulás.

Kevés embernek fogok hiányozni, s kevés ember fog velem jönni a szívemben. 

Vonhatnék mérleget, de nem teszem. Nem teszem, mert a kudarcokból sokat tanultam, a sikerek elmúltak, s úgyis csak a mai nap számít. 

Hallom, ahogy kérdezed, van-e bánat a szívemben? 

Igen, őszinte leszek. Van. 

Ebben a városban él két unokám, a lányom, és a férje, néhány barát, közte a legjobb is, aki szinte már a testvérem. Itt él pár ember, akire mindig számíthattam. Hálásan gondolok rájuk, de lépnem kell tovább. Várnak a feladataim, amiket ebben a pár hétben nagyon megszerettem.

Várnak a kalandok, újra indul a túra, a kerékpározás, amikre az elmúlt hetekben nem fordítottam nagy figyelmet.

Más dolgom volt.

Nagy ívet írt le az életem, s mintha most visszakanyarodna a kiinduló pontjához. 

Szeretem a várost, ahova költözöm..de szeretem az egész országot, amelynek már olyan sok részén laktam. 

Ismerem a tájait, ismerem az útjait, a városait. Otthon vagyok, s ezt mostanában nagyon tudom értékelni.

 Sopronba mindig hazajövök majd, életem legnagyobb részét itt éltem le. 

Örülök, hogy itt maradt a kezem nyoma a városban, s talán sok volt tanítványom lelkében is tudtam valami nyomot hagyni. 

Találkoztam hitvány emberekkel is, ért sok csalódás, de ez is tanulás volt, az életem része. Mára sikerült mindenkinek megbocsájtanom, a bosszúállás pedig nem hoz lázba. Nem az én dolgom, hiszek az univerzum törvényeiben.

Viszem magammal a szép emlékeket, az erdő illatát, a  az ismerős utcákat, unokáim mosolyát, ölelését. 

Itt hagyom a rossz emlékeket, nincs rájuk már szükségem. 

Mindig tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor elindulok reggel, s nem jövök estefele a lemenő nappal szembe autózva . 

Ennyi volt. Nem telt ki a 30. évem itt,  “gyütmentként”  egy városban, ahol az itt születettek mindig különlegesnek gondolták magukat. Hogy miért is? 

Nem sikerült ennek titkát megfejtenem, de már rég nem fáradtam ezzel.

Örültem amikor 29 éve megláttam a várost a teherautó üléséről, örültem sok mindennek, amikor itt laktam, s örülök, hogy indulhatok tovább.

Elengedtem, amit el kellett. 

Most már mosolygok.

Jók legyetek, de ne feledkezzetek meg a kalandokról sem,  azok adják az élet sava-borsát! 

Köszönöm, ha bármikor kaptam Tőled bármit. 

Visz lát Sopron !