10 dolog, amit 2017 tanított nekem.

Ha december, akkor számvetés. Úgyis ráérek, napok óta nyomom az ágyat. Nehezen jövök rendbe, nem tudom, miért ( vagy mégis tudom?) 

Nem a vagyonom gyarapodásában készül számvetés – hisz nevetségesen hamar vége lenne, sokkal inkább az izgat, hogy mit tanultam, s milyen új kapcsolatokra tettem szert ebben az évben?

Ugorjunk hát neki: 

Az “iskola” ahol tanultam: 

• két költözés
• az álmok újraértékelése – a Harmónia Ház bezárása.
• A közérzetjavítói álmok újragondolása
• Egy régi álom megvalósítása: 10 hét a Balatonon.
• Visszatérés a tanításhoz – egy másik városban, ami szintén régi vágyam volt. 

Januárban véget ért az ausztriai kaland. Bevallom, ez megviselt nagyon, mert nagyon szerettem ott lakni. Ajándék volt az egy év, amit kint tudtam tölteni, első percétől egy igazi nagy kaland. Közben az otthon vagyok érzése, a meglelt lelki béke.

Megtanultam tenni magamért, saját kedvtelésemre tenni dolgokat, célokat kitűzni, magamért. 

Januárban visszaköltöztem Sopronba. Nem voltam túl lelkes, de ott volt az akkor már pár hónapja működő  Harmónia Ház.  Egyszer csak elkezdtek megváltozni a dolgok. Hiába voltak jó szolgáltatások, nem jöttek az emberek. Hiába voltak jó programok, üresen kongott a terem. Egy hirtelen elhatározással a bezárás mellett döntöttem.  Rá kellett jönnöm, hogy ez nem az  én utam. Hiába akartam görcsösen segíteni másokon, ők nem engem választottak. 

Megtanultam, hogy csak a saját utunkon járva lehetünk sikeresek és élhetjük meg örömként a munkánkat.

Megtanultam elengedni a dolgokat, s bátran választani egy másik utat. 

Közben beköltöztem a fiam lakásába, hogy kicsit felújítsam. Nagy kaland volt, s megtanultam, hogy az alkotás öröme mekkora erőt tud adni. 

Eljött a nyár s én elindultam egy régi vágyam nyomában. Leköltöztem a Balatonra 10 és fél hétre. Munkát vállaltam,  de szigorúan csak olyat, ahol max fél 5-kor végeztem, hogy jöhessenek a kalandok a Balatonfelvidéken.

Közben megtanultam, hogy ott vagyok otthon, ahol épp vagyok, – nem is sejtve, milyen értékes tudás ez – megtanultam,  hogy a szabadság nagyon nagy kincs, s megtanultam hinni abban, hogy minden napra meglesz az, ami aznap kell. Megtanultam nem kötődni tárgyakhoz. Ez is értékes tudásnak bizonyul minden nap. 

Csodálatos nyár volt, s fantasztikus embereket ismertem meg .

Ősszel visszatérve Sopronba, csodás dolgok vártak rám. Egy egy hetes tiroli üdülés, 4 nap a fantasztikusan szép őszben Tomajon, a Borbély pincészetben.  Mindez az élet ajándékaként. 

Kezdtem elhinni mindazt, amit közben az életem teremtéséről olvastam 🙂 

Novemberben itthon volt a fiam Angliából, s én szó szerint hasra estem a szőnyeg alá söpört dolgaimban. Amikor elköltözött Bence, én klassz anyukaként engedtem az útjára, elfojtva minden fájdalmat, amit ez a helyzet egy anya szívében generál. Játszottam a menő anyát, aki nem korlátozza a fiát semmiben. 

Amikor kikísértem a reptérre, már itthon éreztem, hogy nem kellene mennem. Aztán egy ártatlan mondat feltépte bennem az összes elfojtott fájdalmat, s én végig sírtam az utat Soprontól Pozsonyig. 

Nagy tanulás volt…..vajon hány dolog fog előkerülni a szőnyeg alól még, amit azért söpörtem be oda, mert erősnek kellett lenni. Mára megértettem, hogy aki erős, az sem 100 %-ban az. Néha lehet gyenge is. Senki nem tud 100 %-on működni állandóan. Néha az erős nőknek is meg kell engedni maguknak a gyengeséget, le hát az álarccal hölgyeim! Csak az számít, hogy 51 %-ban mi vagy : erős, vagy gyenge? A 100 % illúzió, mellyel ideje leszámolni. 

Bence segített nekem ebben! Köszönöm neki ezt !

A november még egy nagy változást hozott az életemben. 

Elmentem tanítani egy győri középiskolába. 

Teljesen meglepett, hogy mekkora örömet hozott a tanítás az életembe. Szeretem ezeket a kis kamaszokat, akik majd a szemem láttára válnak felnőtté. Szeretem a munkát, a kollégák kedvességét, amivel fogadtak. Szeretem azt a folyamatot, ahogy az ismeretség, majd a kötődés kialakul.

Azért még van mit tanulnom, hisz elég pancser dolog 4 év után az első téli szünetet a betegágyban tölteni. 

De hát nem vagyok tökéletes, s már nem is törekszem rá. Mert szeretem az életet, úgy, ahogyan tudom azt alakítani, nem kell tökéletesnek lennie benne semminek. Elég, ha szerethető. 

2018 talán hoz egy Győrbe költözést….

S ha azt kérdezed, milyen évem volt 2017, s őszintén válaszolok, akkor azt mondom, nem, nem volt könnyű. Gyakran elkeseredtem, de mindig megláttam a dolgokban , a történésekben a jót. Megláttam a kinyíló ajtókat, s egyenlőre még volt erőm lépni. 

Azért már érzem az éveket a vállamon. 60. évemet gyűröm, de szerencsére még tele vagyok tervekkel. Remélem lesz erőm megvalósítani ezeket. 

Kívánom, hogy 2018 különleges év legyen mindannyiunknak. Olyan év, amit sokáig emlegetünk majd a velünk együtt öregedő barátokkal – : ” Emlékszel, 2018-ban milyen fantasztikus dolgok történtek velünk? ”  

Kívánom, hogy csodák várjanak Rátok is 2018-ban, s legyen erőtök megélni a csodákat! 

Köszönöm, hogy velem voltatok ebben az évben is, hogy olvastátok az írásaimat, még ha nem is tudtam annyit írni, mint amit szerettem volna! 

u.i : 2017 hozott egy harmadik kisunokát is. Teodor boldog kacaja mostanában sok erőt ad. Nagy tanulások várnak együtt is ránk.