Ha egy mondatban szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám, mindazt, amit hajlandó voltam meglátni, el és befogadni, megélni. Megteremteni magamnak. Mert az élet sokkal egyszerűbb, mint ahogyan élni szoktuk azt.
Tanulságos nyáron vagyok túl. Kinézek az ablakon, nézem az esőcseppeket, kilépek és érzem a bőrömön a hidegek, az ősz simogató hűvösségét, s ennyi forró nap után tudom értékelni ezt is. Nem szomorkodom a meleg után, hisz jövőre újra lesz nyár. Nem szomorkodom a kihagyott lehetőségek miatt, mert tudom, minden nap tartogat valamit. A mai például a befele fordulást, az egyedüllét nyugalmát, s a fedél biztonságát egy esős napon.
A MOST-ban élés örömét. Ülök a megszokott tárgyaim közt, de semmivel nem érzem jobban otthon magam, mint 2 hónapja a “présházban”, vagy hét hete a barátoknál, vagy hat hete Zsuzsánál, aki kitárta nekem az otthonát és a szívét is. Megtanultam, hogy az otthon ott van, ahol biztonságban vagyok. Leginkább magamban hordozom, ott mélyen belül a biztonságot s ezzel az otthont is. Nem tárgyaktól függ. Ez csak a fejünkben van.
A szívünkben van az igazi otthon, meg valahol a lelkünk mélyén, ami ki tudja, hol is van pontosan – de ez nem is fontos. A lényeg a szeretetben van.
Sokat tanultam az emberek tiszteletéről is.
Sokféle emberrel találkoztam, s ők – akaratukon s tudtukon kívül mindannyian tanítottak valamit. Ki emberséget, ki azt, hogy hogyan nem szeretnék élni. Milyen ember nem szeretnék lenni. Jó iránymutatás mindkettő, s én hálás vagyok mindenkinek. Annak is, aki megköszönte a munkámat, s annak is, aki boldogtalanságát rajtam vezette le. Megértettem őt, hisz régi – boldogtalan éveimet idézte. Amikor én is belekötöttem az élő fába is, hátha ettől jobban érzem magam. Ma már tudom, zsákutcában voltam. Jó lett volna ezt megmondani neki is, de azt hiszem, mindenkinek magának kell ezt megértenie.
Fantasztikus emberekkel találkoztam. Nagyon hálás vagyok az új barátokért, a sok figyelemért, amit kaptam, a sok-sok segítőkészségért.
Erika ismeretlenül befogadott a házába, amikor nem volt hol aludnom. Imádtam a “kisházat”, pillanatok alatt otthonom lett, meghitt magányával, a tömény nyugalommal, amit árasztott. Sokat tanultam ott az indokolatlan félelmekről. Maximális biztonságra leltem ott a koromsötét éjszakában, kitárt ablak mellett is. Jó volt megélni mindezt, mert segített megérteni, milyen sokszor generálunk magunkban indokolatlanul félelmet.
Hálás vagyok Tündinek, mert ott volt mindig, mert órákat töltött azzal, hogy szállást keressen nekem. Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz mindez. Sok rosszindulatú beszólást kaptam ezekben a napokban, amikor szállás után érdeklődtem. Ez is nagyon tanulságos volt. ” Ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts!” – cseng a fülembe Édesanyám mondata. Sok embernek üzenhetném.
Végül onnan jött a megoldás, ahonnan a legkevésbé vártam. El sem hittem, amikor Péter szólt, hogy Zsuzsa befogad. Kicsit kétkedve hívtam fel, de amikor meghallottam kedves halk hangját, tudtam, jó emberrel hozott össze a jósorsom. Találkoztunk is még aznap, s én már másnap becuccoltam Zsuzsa szobájába, nem is sejtve, mennyi mindent kapok egy szobán kívül még. Barátságot, kedvességet, finom étkeket, s sok rám figyelést is.
Alig tudtam viszonozni, míg aztán már nem méricskéltük, ki mit ad és mit kap, csak hagytuk áramolni köztünk a dolgokat, adva és elfogadva, s rábízva magunkat az Univerzum törvényeire. S azok rendületlenül működtek.
Megtanultunk mindketten elfogadóbbakká válni, hisz adni már jól tudtunk, de az elfogadásban még most is van mit tanulnunk.
Köszönök Zsuzsa, mindent!
Összehozott a sorsom Marcsival, aki fantasztikus ember. Nehéz élethelyzetében is kiegyensúlyozott, pedig nem kis feladatot kapott az élettől. Ő mégis viszi a batyuját úgy, hogy közben nem rokkan bele, mert szán időt saját magára is. Nem mártír, aki fuldoklik az önsajnálatba, pedig lehetne. De nem. Ő kiteljesedett a terhek alatt, s csodás festményeiben visszaköszön a lelki békéje, s az örömöt adni akarása. Ez ad neki erőt a mindennapokhoz.
Marinka, aki igazi szívember, szívből s nem egóból éli mindennapjait. Már a neve is elvarázsolt, visszavitt a gyerekkoromba, azóta nem hallottam ezt a nevet. Sok finom süteménye nyomait kell most legyalogolnom. Azzal tisztelt meg, hogy a bizalmába fogadott.
A nevek sora végtelen: Ági, a szomszédasszony, akinek mindig volt egy jó szava hozzánk, amikor – általában elég későn – hazaért a hivatalból. Tünde, aki elvarázsolt személyiségével.
Moncsi, akivel kölcsönösen a szívünkbe fogadtuk a másikat. Lívi, aki még nem is tudja, milyen értékes ember, hisz még olyan fiatal. Hilda, akivel sok témában azonnal egy volt a véleményünk. Kriszti, akivel csak három napot dolgozhattam, de aki három nap után sajnálkozva engedett el.
Szilvi, Ibolya, Zsolt, na és Márk, akik bizalmukba fogadtak, s sokat beszélgettünk. Hálás szívvel gondolok rájuk!
Sok tervem megvalósult, sok nem. Ezért kell visszamennem. 10 és fél hét a Balatonon, annak is a – számomra – legszebb részén. Régi vágyam teljesült ezzel.
Vitorlázás erős szélben – amikor megdől a hajó, s csak szeljük és szeljük a habokat. Köszönöm Szabi, kiemelkedő élmény volt ez nekem. Tudom, Neked ez már sokadik ilyen nap volt, de nekem ez egy új világ, amitől egész eddigi életem nagyon távol zajlott. Most egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz én és a vitorlázás, s én felfedeztem ennek az igazi szépségét. Most már jobban megértem a szomorúságodat, amikor Cucu ősszel a száraz dokkba kerül.
A környéken lakó DXN-esek igazi családtagként fogadtak. Bármikor jöhettem a nyűgeimmel, bármikor akadt társaság a strandoláshoz. Fantasztikusan jó érzés volt, amikor Eszter lányai könyörögtek, hogy még egyszer aludjak náluk.
Nagyon jó volt Dorota örömét látni, amit megosztott velem. Lelkesedése rám is átragadt, öröme az enyém is volt.
Régi idők izgalmát idézte bennem, s ez jó volt!
Isteni volt ez a nyár. Teremtésekkel teli. Mert így akartam.
Sokat tanultam a határaimról ismét – hogy túlléphetőek. Hogy sokszor csak a fejünkben vannak. Hogy az igazi élmények kívül vannak a megszokott mindennapokon. S bátorság kell hozzájuk, de érdemes leküzdeni a félelmeket.
Az élet egy nagy kaland – ha úgy akarjuk, ha merjük irányítani azt és merünk bátrak lenni. Ha merjük vállalni érte a felelősséget – a saját életünkért, – s nem a másokéban kotorászunk.
Érdekes volt az ország egy számomra ismeretlen vidékét lakva megismerni. Örülök, hogy elmentem egy nyárra a Balatonra.
Elgondolkoztató, milyen keveset tudunk Magyarország egyik- másik részéről.
Lehet, hogy körbe kellene költözni az országot?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: