A pocsolyák és a gyerekek kapcsolata valami titkos kötődés, vágyakozás, csábítás, beteljesült boldogság.
Így van ez Lilinél is. mikor sétálunk, s látok egy pocsolyát jó előre szólok, hogy ne menjen bele de bizony sokszor megelőz. Mire megszólalnék már kóstolgatja a vizet a cipője orrával.
Persze ha gumicsizmában lenne, akkor szabadna pocsolyát ugrani, de hát ritkán hordunk a sétakor gumicsizmát.
Szombaton végre ideálisak voltak a körülmények. Csáfordjánosfán jártunk mi is, a Tőzike Tanösvényt látogattuk meg, s Lilire gumicsizma került. Mondanom sem kell, minden pocsolyán átment, minden kidőlt fatörzsre felmászott, így alig haladtunk.
Amikor végre átértünk az erdőn, elénk tárult maga a csoda, egy hatalmas pocsolya képében.
Lili arca felderült, s indult a pocsolya fele, megállíthatatlanul.
Elszántsága hatalmas volt, s én ismét rácsodálkoztam arra, milyen sokat tudunk tanulni egy kisgyerektől is.
Kitűnő példa volt ismét, hogy ha nagyon akarunk valamit, s ott az olthatatlan vágy, amikor elképzeljük, micsoda boldogság lesz célba érni, akkor egyszer csak megállíthatatlanok leszünk, mint Lili a pocsolyát látva.
Nem volt mondat, amely megállíthatta volna, nem volt akadály, amelynek a leküzdését ne vállalta volna, csak hogy célba érjen. S el is nyerte méltó boldog pillanatait.
Átszellemült arccal lépegetett gumicsizmájában a hatalmas pocsolyán végig. Egyre bátrabban és bátrabban, míg végül átért a túlsó oldalára. Nem zavarta a csizmájába becsapó víz sem, csak a siker édes íze mámorította.
Elszántsága, kitartása, olthatatlan vágya, erős akarata segítette célba érni.
Lili, remélem ilyen maradsz egész életedben.
