Álommunka…csak álmodozol róla?

Szereted a munkád?  

Vagy csak azért jársz be, mert  a herceg fehér lovon még nem ért oda hozzád, s valahol muszáj dolgozni?

Belegondoltál már abba, hogy életünknek minimálisan az egyharmadát a munkával töltjük? Minimálisan…mondom, hisz jóval többen vagyunk, akik a főálláson kívül másodállásokban is dolgoznak ( én már múlt időben beszélek erről) .

Amikor még tanítottam az egyetemen – a siralmasan alacsony közalkalmazotti fizetésemért, amely a felsőoktatásban töltött 12 év alatt egyszer emelkedett, nettó 3500 Ft-tal, mindig volt másik munkám is. Egy másodállás, amelyben kiegészíthettem a jövedelmemet, amelyből a fiammal ketten éltünk. Muszáj volt, hisz az egyetemi fizetésemmel az egy főre jutó jövedelmünk nem érte el a létminimumot. 

Nem, nem panaszképpen írom, csak bevezetőjeként annak a gondolatsornak, amin épp gondolkodom.

Mindig olyan másodállásról álmodoztam, amelyben  ( 1) nem kell a főnök kénye kedve szerint mosolyogni, amelyben (2) nem fordul elő, hogy az elvégzett munkám ellenértékét a főnöknek szimpatikusabb, vékonyabb derekú, kicsit ( jóval) fiatalabb cicababa teszi el…

(3) Amelyben nem túrnak ki a székemből, amikor az megtetszik valakinek. ( Ismerős Neked is a helyzet?)

(4) Na és persze az sem baj, ha a jövedelem stabil – esetleg (5)  stabilan növekvő .  ( 6) Ciki, ha az elvégzett munkám ellenértékéért reszketni kell..kifizetik-e?  Igazi ambíciógyilkos az ilyen helyzet! 

(7) Ne hajtson el a főnök, ha segítségért fordulok hozzá és  (8) ne mondja, hogy nincs keret, ha tovább akarom képezni magam. 

(9) Legjobb, ha nincs is főnök 🙂  hatalmas illúziónak tűnt mindez évekig. Nem is kerestem ilyet, annyira illuzórikus volt – csak úgy álmodoztam csendben, bátortalanul, amikor nagyon elegem volt már mindenből a munkahelyeimen.

(10) Vágytam egy helyre, ahol igazi ambiciózus, jó csapat vesz körül . 

(11) ..egy helyre, ahol van jövőm…s lehet jövőképem. Mert nekem ez fontos és kell!!

Egyszer csak meglett…elém sodorta az élet, nem kellett mást tennem, csak észrevennem.

Nem elmenni mellette, ahogyan sokan teszik.

Feltenni egy másik szemüveget és azon keresztül nézni a világot. Szerencsére aki felém nyújtotta azt a bizonyos másik szemüveget, annak hittem, így hajlandó voltam feltenni.  

Szerencsére – mondom ma már, miközben figyelem, hogyan vergődnek emberek munkahelyeken, szenvedve attól, hogy az nem az álommunkahelyük.

Te az álommunkádat végzed?