Sétálsz az erdőben, gyanútlanul, élvezve a természet varázslatos szépségét. Egyszer csak eléd pattan egy manó kinézetű apró lény, s neked szegezi a kérdést: Ha három tulajdonságodtól megszabadulhatnál, – mert ő magával vinné – mi lenne az?
A kérdés csak látszólag egyszerű. Ha igazán jó választ akarsz adni a kérdésre, nem árt, ha van benned egy jó nagy adag önismeret. Bátran belenézel a tükörbe, mert pontosan tudod, milyen ember az, aki visszanéz rád.
Nos?
Tudnál valami okos döntést hozni?
Ott áll a manó, s csak azt várja, hogy válaszolj.
Ne félj hát szembe nézni magaddal, s válassz gyorsan három dolgot, mielőtt a manó dolga végezetlenül eltűnik egy bokor alatt , s te ott maradsz, anélkül, hogy éltél volna egy nagy lehetőséggel, amit az élet nyújtott feléd.
Nézzük kicsit, milyen dolgokat szoktunk „nem szeretni” magunkban.
Én legjobban akkor haragszom magamra, amikor előbújik a halogató énem. Pató Pál úrra jellemző rossz tulajdonságomat jó pár éve felismertem már, legtöbbször kordában tudom tartani, de bizony néha felülkerekedik, s legyőz. Ilyenkor gyártom a kifogásokat, s marad minden a régiben.
Egy idő után aztán elkezd a dolog feszíteni, fojtogatni, majd amikor nem bírom ezt tovább – s általában dühből – megcsinálom a rég halogatott dolgot, a haragom tovább nő. Pipa vagyok magamra, hogy miért halogattam ezt a semmi dolgot ilyen sokáig, hisz különösebb erőfeszítés és nehézség nélkül megoldom azt. Így aztán elmarad a sikerélmény, amit akkor érezhet az ember, ha frappánsan megold egy dolgot.
A halogatás lelki világát jól ismerem…..
Jó lenne, ha már csak egy rossz emlék lenne az egész, így első dolog, amit a manónak felajánlanék, – vigye a csudába – az a halogatás lenne.
Te hogy állsz a halogatással?
Na de figyelj csak, ne feledd, van még két dolog, amitől megszabadulhatunk, fókuszáljunk most arra, hogy a legjobb döntést hozzuk.
Félre nyomom a halogatást, s még mélyebben magamba nézek. Mi legyen az, amit útjára engedek,s a manó gondjaira bízom?
Ebben a pillanatban feltolul benne a jól ismert érzés…s azonnal rájövök, mit kell mondanom a manónak.
„Vidd el tőlem jó messze – kérlek – az aggodalmaskodást!”
Kérlek, ne kezdődjön több gondolat a „Jézusom, mi lesz, ha…” szófordulattal, miközben görcsbe rándul a gyomorom, s már magával is ragadott a félelem cunamihoz hasonló hulláma, s csak sodor, sodor, anélkül, hogy kapaszkodót találnék. Fuldoklom a félelem tengerében, s az úszógumit messze sodorta a víz.
Nálad mi a helyzet az aggodalmaskodással? Te is megszabadulnál tőle?
Nos, már megszabadultunk a halogatástól, az aggodalmaskodástól, s még mindig van egy harmadik lehetőségünk. Szuper!
A baj most már csak az, hogy nem tudok választani.
Van még pár dolog, amitől megszabadulnék, de már csak egy lehetőségem maradt. Ott a kishitűség, az önbizalom hiánya, harag, a kitartás hiánya, a rosszindulat, a hitetlenség, a …a…a…
Ezek mind-mind felbukkannak bennem időről időre, de hogy lehet ezek közül választani?
Most mi legyen? – morfondírozok magamban, de akkor eszembe jut Édesanyám. Valahogy beúszik a távoli múltból, amikor még mosolyogva fogadott, bármikor érkeztem haza kicsit a szülői házba.
Édesanyám egyszerű asszony volt, s mégis rendkívüli. Felnőtt fejjel, már anyaként sokszor elgondolkoztam azon, hogy honnan volt egy 12 gyerekes család negyedik gyerekében ekkora intelligencia?
Egyszerű, de életre szóló igazságokat tanított nekünk. Különlegesen finom ízlése volt, s nagyon mély érzelmi intelligenciája. Amiben igazán rendkívüli volt, az pedig az, hogy teljes elfogadással fordult felénk. Nem ítélkezett és nem minősítette sem az életünket, sem a döntéseinket.
Végtelenül elfogadó volt!
Szeretnék hasonlítani hozzá, így az éppen távozni készülő manó zsebébe gyorsan belegyűröm az ítélkezést és a minősítgetést. Igaz, csaltam egy kicsit, – mert négy dolgot adtam végül oda neki, de talán nem veszi észre.
A manó eltűnik az erdő sűrűjében, s én ott állok megújulva. Nem vagyok már halogató, aggodalmaskodó , helyette elfogadó lettem..
Gyorsan hazaszaladok, belenézni a tükörbe – mi látszik rajtam ebből a nagy változásból?
Lehet, hogy semmi, de hogy a lelkem fellélegzett, az biztos!
Éljenek a jótékony manók …vagy a változni akaró emberek ?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: