Nézem a gyerekemet, most a legnagyobbat. Ő az elsőszülöttem, általa születtem meg, mint anya. Mára ő is duplaanya.
Felidézem az pillanatot, amikor először láthattam. Egy perce született meg, s gyönyörű volt. Ő, az első gyerekem, akinek megszületésével én is megszületettem, mint anya.
Fiatal voltam, távol minden családtagtól, egy éretlen, hasonlóan fiatal apával az oldalamon. Rutintalanok voltunk, tele félelemmel, bizonytalansággal. Szerettünk volna jó szülők lenni, elbírni a ránk mért felelősséggel, de bizony nem mindig sikerült. Ha szülő vagy, Te is tudod, milyen nagy a kabát az elején, – főleg, ha fiatalon válsz szülővé.
Most nézem őt, s egy varázslót látok magam előtt. Nézem, s nem értem, honnan veszi az erőt a napi feladatokhoz.
Nézem, csodálom a türelmét, amellyel ezredszerre magyarázza el ugyanazt az unokámnak. Nem emeli fel a hangját, csak a meleg szeretet árad belőle.
Nézem, s nem tudom, hogyan lett ilyen jó anya…hisz én olyan rutintalan voltam, amikor az ő édesanyja lettem.
Rég elfelejtettem már, milyen nehéz is volt két kicsi gyerekkel. Az éjszakázások, a hisztik, a szófogadatlanságok. A tény, hogy magamra semmi idő nem jut.
A maszatos póló, amiben túléli az ember a napot, mert bár még reggel ráborult a kakaó, de egész nap nem volt idő lecserélni.
A játékhalom, mely egy szülő szemében nem rendetlenség, hanem a gyerek élettere, melyben fejlődni tud. Megismerni a világot, felfedezni azt. S ha nincs játék, jó bármi, ami éppen elérhető.
Az esti meseolvasás, amely alatt az ember már alig tudja nyitva tartani a szemét. Végül ki kit altat el? Nem is fontos már, csak legyen végre nyugalom, csend és béke.
Rég elfelejtettem, milyen nagy kincs egy kellemes nyújtózás egy kád meleg vízben, egyedül, a gyerekhad csicsergése nélkül. Fél óra nyugalom, béke, csend, egy lopott fél óra gyerekmentesen.
Rég elfelejtettem, milyen nehéz elutazni velük pár napra. Becsomagolni a sok dolgot, ami egy 9 hónaposnak még nélkülözhetetlen, egy öt évesnek meg a éppen az aktuális kedvenc. Gondoskodni arról, hogy minden ott legyen ahol kell, s akkor, amikor kell.
Rég elfelejtettem már, mennyi erő, türelem és emberfeletti kitartás kell két kisgyerek neveléséhez.
S most töményen törnek rám az emlékek. 3 napot kaptam a lányom és az unokáim társaságából, nálam vendégeskedtek, s én boldogan néztem, milyen jó anya lett az elsőszülöttemből.
Türelmes, kitartó és nyugodt. Igaz, végtelenül fáradt, de ezredszer is elmagyarázza ugyanarra a kérésre a választ, ezredszer is elolvassa ugyanazt a mesét és elfogadja, hogy egész nap nem volt idő lecserélni a maszatos pólót, s hogy nincs idő elnyújtózni a kádban egy jó könyvvel.
Közben észrevétlenül átadja a fontos értékeket a gyerekeknek. Lili tudja, -bár nem sokszor láthatja így az anyát, hogy anya kedvenc szórakozása az olvasás, s amikor a német kazettát hallgatjuk a kocsiban, a példamondatnál, hogy a legfontosabb dolog a család, Lili lelkesen helyesel.
Egy varázsló, aki minden napból a legjobbat hozza ki, s a gyerekei nem is tudják, mekkora érték ez.
Még nem tudják, de majd megértik, amikor szülőkké válnak.
Most meg felteszik ezredszer is ugyanazt a kérdést anyának, s ezredszer is elhangzik a vizicsúzda aljában: anya figyeld, hogyan csúszok le!
Nézem a lányomat, s egy fantasztikus anyát látom. Büszke vagyok és boldog.
Drága Lénám, egyszer majd visszakapod az életedet, csak pár évtizedig kell kitartani 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: