Kicsit elszaladtak a napjaim, régen írtam már, de most hoztam pár képet az angliai utazásom második napjáról.
Elhatároztuk, hogy elautózunk a tengerig, ami egész pontosan a La Manche csatorna.
Két várost céloztunk meg egy napra, először Bournemouth városát, majd következett Southampton.
Az igazi kaland az lett volna, ha áthajózhatunk egyikből a másikba, – Southamptomban várt is ránk egy nagyon alkalmasnak tűnő hajó – de hát az autó is nagyon jó szolgálatot tett.
Na de ne szaladjunk előre, hisz a kalandok Bournemouthban indultak. A parkolás után gyalog indultunk neki a városnak. Az első, amit megláttunk, az a lakás, melyet majd a célfüzetünkbe beírunk 🙂 Fiam albérlete azért nem testesíti meg álmai otthonát, így elképzeltük, hogy a Hilton szálló legfelső emeletén hirdetett luxus lakásokban milyen életünk lenne.
A városban tettünk egy kanyart, hogy megnézhessük a városközpontban levő csodás parkot, s csak ezután vettük az irányt a tengerpartra.
A park – igazi angol park – csodásan nyíló bokraival elvarázsolt, állandóan megálltam fotózni.
Íme pár fotó Nektek:
A természet pompázatos virágai
..és az épített környezet, mely tökéletes harmóniában van a természettel
Egy pad, mely Lady Diana emlékét őrzi
Nagyon sok parkban megfigyeltem egy nagyon szép szokást, talán érdemes lenne itthon is meghonosítani: a családok emlékpadokat illetve hála padokat állítanak a parkokban. Láttam olyat, amellyel azért adott hálát egy család, mert adott park mellett lakhattak 30 évig, de láttam nagyon sok – családtagok emlékét őrző pihenőpadot is . Szerintem ez egy csodás hagyomány az angoloknál.
A parkban találkoztunk ezzel a hőlégballonnal is, mely épp egy egészség életmódot propagáló online vállalkozás reklámját hordozta a hátán. 🙂
Vidám társaság minigolfozott a minigolf pályán, pedig hétköznap dél volt.
A park levitt bennünket a tengerpartra, mely kissé néptelen volt, de nem volt nehéz elképzelni azt a nyüzsgést, amely egy hónap múlva lesz itt…
Kínálta magát egy Akvárium, s bár borsos belépőt szedtek, azért egymás kedvéért bementünk. Végül nagy élménynek bizonyult, majdnem két órát gyönyörködtünk a csodás tengeri élővilágban.
Jó lenne nyáron is eljutni ide. Persze Bencémnek könnyű, hisz mindössze 40 mérföldre lakik innen, s mint mindenhol Angliában, autópályán közlekedhet. Több ezer (százezer?) mérföldnyi autópályát használnak az angolok, külön díjfizetés nélkül, a fenntartásukat a beszedett adókból finanszírozza az állam.
Délután tovább autóztunk Southamptonba, egy másik tengerparti városba, mely nem annyira a turizmusban erős, inkább tengeri kikötőként funkcionál. Itt parkolt az iménti nagy hajó is.
Sétáltunk, vásárolgattunk – fiam is kihasználta a szabadnapot, s elintézte a rég halogatott cipővásárlást.
Éhségünk beterelt bennünket egy plazaba, s ott ebédeltünk egy kézi készítésű hamburger étteremben.
Pár fotó a városról
…na és nem maradt el egy üveg isteni finom sör sem az ebédből….
A plazaban nagyon sok fiatal kevergett, s döbbenten állapítottam meg sokadszor, hogy a fiatalok közt (is) rengeteg a durván elhízott! Persze nem csodálkoztam, látva a boltok kész és félkész étel kínálatát. A kényelem nagy úr! Na de mi lesz ennek a vége 5-10 év múlva? Magas vérnyomás, cukorbetegség, izületi problémák, depresszió, önbizalomhiány, értékvesztettség érzés. Kiszolgáltatottság. Jó lenne, ha valaki szólna erről ezeknek a fiataloknak….talán a szülők? Vagy ők ugyanebben a cipőben járnak?
Ez volt a második napunk élménybeszámolója.
A bejegyzést szeretettel küldöm Irmának, aki szanatóriumban van, s türelmetlenül várja az albioni élménybeszámolót. Gyógyulást Irma!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: