A természet nem gondolkozik azon, megújuljon-e? Nincsenek fenntartásai, nem tölti el félelem azzal a hatalmas változással kapcsolatban, amelyet véghezvisz minden tavasszal. Egyszerűen csak teszi a dolgát, mert itt az idő.
Csak mi, emberek félünk a változásoktól.
Félünk és halogatunk. Reménykedünk és hazudunk magunknak. Azt hazudjuk, hogy jó nekünk úgy, ahogy van. Közben szorít a cipő, szúr a szög, de nem akarunk tudomást venni róla. Azt hisszük, ha homokba dugjuk a fejünket, ha besöprünk a szőnyeg alá olyan dolgokat, melyekről nem akarunk tudomást venni, akkor hipp-hopp, megoldottuk a dolgokat. Ez az egyik legnagyobb önámítás, amiért aztán jó nagy árat szed tőlünk az élet.
Mert hosszú távon a változásokat nem lehet elkerülni. Ha tetszik, ha nem megváltozik minden. Néha elég benézni a tükörbe, hogy ennek nyilvánvaló jeleit meglássuk.
Ki a frász vagy? – kérdezem magamtól, amikor rosszabb napokon – mint ez a mai is – belenézek a tükörbe.
“Az öreg szomszéd vagyok, csak átugrottam egy pillanatra.” – jó is lenne ezt hallani a tükörképünktől – legalább ilyen rosszabb napokon. Aztán inni a szomszéddal egy kávét, majd udvariasan kikísérni, s befele menet lopva belepillantani az előszoba tükörbe. Belepillantani és megnyugodva elvigyorodni. Semmi baj, hisz a régi fiatal énem néz vissza rám. Huh, micsoda megkönnyebbülés!
De persze az előszobában nem lóg tükör – talán nem véletlenül? – én pedig itt fekszem betegen ezen a rosszabb napon, s a megújulásról gondolkozom.
Én, az örök megújuló, aki mittudoménhányadik életét kezdte pár hónapja, egy másik országban, s aki tegnap este egy webkonferencián osztotta az észt a megújulásról.
Kicsit cinikus hangulatban olvasgatom a tegnapi jegyzeteimet Echart Tolle gondolataival a MOST-ban élésről, Hippokratész gondolatait arról, hogy ha nem akarod a változást, nem tud rajtad senki segíteni.
De hát én itt és most élek – erre minden nyelésnél figyelmeztet a torokfájásom – s igen is akarom a változást!
Fáj a torkom, lassan két hete. Bújom a betegségek lelki okairól szóló írásokat, kutatok magamban. Mit nem akarok kimondani? Leások a lelkem mélyére, s aztán ások tovább…ások és ások, nem is szabadna betegen ekkora munkát végezni. De én csak ások….
A vitalitásommal van baj – írja egy másik felület. Vicces, most, hogy megnyitottam a VitalHaust, kiderül, hogy nem vagyok elég vitális. 🙁
Elolvasok még néhány oldalt. Egy motivációs tréner arról beszél, hogy hazudok magamnak, s ezzel van a baj. Bakker, mit tudhat ez a pali rólam, amit én sem? Így távolból, át az éteren…
Aztán megtalálom a kérdésemre a választ. Miért vagyok két hete beteg?
Eszembe jut Anyukám mondata gyerekkoromból: Öltözz fel rétegesen, ilyenkor tavasszal nagyon könnyű megfázni. Megizzadsz, aztán megcsap a szél.
Anyám tudott valamit 🙂
Megkönnyebbülök – tényleg, pont ez történt. Húsvétkor kerekeztem 15 km-t, jól felöltözve, jól meg is izzadtam, aztán jól megfújt a kilátón a szél.
Na de miért tart mindez két hete? A válasz pofon egyszerű. Ugyanezt a hülyeségeket megcsináltam szerdán újra 🙂
Naná, hogy iszonyúan megizzadtam, majd jól összefújt a szél. A különbség csak annyi, hogy nem kerékpároztam, hanem a nordic klubbal gyalogoltam.
Most, hogy ezt ilyen szépen összeraktam, be is fejezem a vájkálást a lelkem mélyén, na és a bogarászást az interneten. Megyek, s beveszem a gyógyszeremet, mert vannak helyzetek, amikor el kell menni orvoshoz, s én most ezt tettem.
Beveszem, hogy elmúljon végre a torokfájásom. ( Titkon reménykedem kicsit, hogy valami 2 in 1 szert írt a doki és kicsit meg is fiatalít, ha már be kell szednem. )
.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: