Elmenni Brüsszel mellett ?

Kb. 10 éve annak, hogy majdnem jártam Brüsszelben. Egy iskolai szervezésű társasút programjában szerepelt pár óra Brüsszelben. Izgatottan vártam a megérkezést, de amikor közeledtünk a városhoz, kiderült, hogy a laikus szervezésnek köszönhetően egyszerűen nincs lehetőség megállni a városban, mert akkor nem érjük el a szállást, majd a kompot, amely átvisz Nagy-Britanniába bennünket. 

Így aztán az első brüsszeli élményemből csak egy úti film megnézés lett a Brüsszel mellett elrobogó autóbusz fedélzetén 🙁  

Bevallom azonban, hogy már ez a film is magával ragadott. Tudtam, vissza kell ide jönnöm.

Néhány év múlva aztán  – egymás után kétszer is sikerült végigjárnom Belgiumot, így eljutni Brüsszelbe is. 

Bár a város magával ragadott, nem akarok brüsszeli úti beszámolót készíteni, nem ez a célom. 

Brüsszel sokszor volt az újságok címlapján – de úgy, ahogy tegnap  óta, még nem. 

A döbbenet erejével hat ránk az újabb terrortámadás híre és óhatatlanul görcsbe rántja a félelem a gyomrunkat. 

Európa fél. Budapest is, Bécs is, Berlin is. 

Félnek az anyák, kiknek távolban élnek a gyerekei. Félnek a gyerekek, akik épp  várják az édesanyjuk látogatását, aki – remélhetőleg – megérkezik a repülővel.  Felszáll, majd megérkezik épségben, mosolyogva – ha lehetséges ez manapság egyáltalán.

Félnek Brüsszelben az anyák elmenni a boltba. Félnek iskolába engedni a gyerekeiket. A családapa nehéz szívvel megy a munkába, nem tudja, épségben hazaérhet-e. 

Nézem a képriportokat, az arccal földön fekvő – imént még gyanútlanul bechekkolásra váró bőröndös utazókat. Emberek, s emberek tették velük ezt. Valaki gyerekei, de akik ezt tették, azok is valaki gyerekei. Anya szülte őket, dédelgetve, várva, szeretgetve ..talán. 

Nézem őket és arra gondolok, én is fekhetnék ott. Vagy te. Vagy a gyerekem. Akit én szültem, dédelgettem, szeretettel vártam, akárcsak azok a másik anyák. Vagy a te gyereked, akit te dédelgettél, szerettél, vártál. 

Miben különbözünk, mi anyák? 

Mi történt ? 

Mi történt azzal a kisbabával, aki felnőve embereket gyilkol egy eszme felhatalmazásával? 

Hol vesztek el az alapvető emberi értékek? Ki a felelős mindezért? Kibogozhatatlan, anyai szívemben elfogadhatatlan és eszemmel megérthetetlen folyamatok zajlanak a világban. Na ja, a nagypolitika – legyintenek sokan, de ez a helyzet már mindannyiunkat érint. Nem mehetünk el Brüsszel mellett! Nem mehetünk el a brüsszeli események mellett szó nélkül! 

Félünk. Félek én is, aki épp pár napja vettem repülőjegyet a fiam meglátogatására. Talán félsz te is, aki most olvassa a soraimat. 

Félünk. Pontosan azt tesszük, amit a terroristák várnak, remélnek. 

Némelyikünket megbénít a félelem, mások azt mondják, ha meg van írva, úgyis meg kell halni. 

A félelemmel szemben egyetlen fegyverünk van, nekünk, embereknek, s ez a szeretet. 

Nem tehetünk mást, mint abbahagyjuk a gyűlölködést – mindenki a maga szintjén, szomszéddal, anyóssal, kollégával, haragossal, s összefogunk a szeretet erejében. Nem tehetünk mást, de ezt meg kell tennünk! 

Tegyük hát azt, amit a mi szintünkön tehetünk. Legyünk toleránsak, elfogadóak egymással, törődjünk a másikkal, s hagyjuk abba a  gyűlölködést, mindenki a    saját életében!

Ne legyünk olyanok, mint a a terroristák! 

Fotó: google