Ich bin ein Szuperhős (nő) !

Már a múlt héten tettem egy könnyelmű kijelentést, miszerint ezen a héten már megyek gyalogolni a helyi Nordic club tagjaival, szerdán 6 órakor. 

Reggel még nagyon elszántnak éreztem magam, de ahogy közeledett z este a hat óra, egyre biztosabb voltam abban, hogy nem fogok ráérni. 🙂 
Háromnegyed hatkor aztán elszégyelltem magam, s villámsebesen elkezdtem öltözködni. Kinéztem az ablakon, de senkit nem láttam a szemközti ház előtt. Megkönnyebbültem, biztosan elmarad a program. Azért óvatosan kisettenkedtem a ház elé, kezemben a botokkal…s akkor megláttam a hölgyeket, mintha csak rám vártak volna 🙂 

Nem volt mese, menni kellett. 

Naná, hogy kedvesen fogadtak. Egy nagyon szimpatikus hölgy, Bianka a club vezetője. Kedvesen bemutatkozott – persze én is, s váltottunk pár mondatot ( Én már tegnap délután összeírtam pár egyszerű mondatot, hogy valamit legalább tudjak mondani. – Na ne gondolj valami űberösszetett mondatokra! 🙂 

Hatkor elindultunk, elég erőltetett tempóban ( én nem szoktam ilyen gyorsan menni). Mi lesz ebből, gondoltam…

Vannak azért itt jó meredek utcák, neki is indultunk az egyiknek. Egy ház előtt becsatlakozott még valaki. Kedvesen beszéltek hozzám is, azt ne firtasd, mit értettem belőle. Azért nagyon ügyes – vegyes angol – németségemmel elmondtam, hogy itt lakom, s hogy hamarosan elkezdek dolgozni a Vital Hausban, ahol craniosacralis masszázst végzek és ganoterápiával dolgozom. A craniot ismerték, s azonnal jelezték érdeklődésüket, kérve a névjegyemet ( ami persze még a holdban van …) Nem baj, úgyis megyek még velük nordicozni! 

Szóval túlestem a tűzkeresztségen, s túléltem. Negyed nyolcra értem haza. A hátamon folyt a víz, de természetesen végig tartottam velük a lépést –  aminek külön örültem, hisz több pillanat volt, amikor a kétségbeesés hullámai átcsaptak a fejem felett. Kb 6 km-t mentünk, erőltetett tempóban. 

Most aztán Szuperhősnek érzem magam 🙂 Szerinted is az vagyok, ugye?