Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem.

Hetek óta selejtezek. Átnézek, elolvasok, nosztalgiázom kicsit – majd angolos mozdulatokkal dobok ki cuccokat. Elmúlt 11 évem emlékei, szilánkjai,  morzsái, kövei – ahogy tetszik. 

Elmúlt. A lelkemben  lezártam, már csak a fizikai létemben kell lezárnom. 

Már újjászülettem. 

Ezek a tárgyak már betöltötték funkciójukat, menniük kell, hogy helyet adjanak az újnak.

Hideg napokon begyújtok, s Tűz Istennőnek ajánlom régi életem éghető darabjait. 

Ezt teszem ma is, ezen a váratlanul talált szabad délelőttön. 

Gyanútlanul kinyitom a komód ajtaját, nem nyúltam már bele vagy két éve. 

Kiveszek egy dobozt, hirtelen nem is emlékszem, mi lehet benne, de jó nehéz. 

Kiemelem a tartalmát, s megdöbbenésemre a megírt, de soha meg nem védett doktori disszertációm primer kutatási dokumentációját tartom a kezemben. Megáll bennem az ütő….

Eszembe jutnak a nyári napok, amikor róttuk  a hallgatóimmal a kistérség falvait, s kérdőíves felmérést végeztünk a vállalkozások közt.

Nincs már kistérség sem…

Vajon hány vállalkozás létezik még ezek közül?

Jó vaskos papírkupac. Egy értelmetlen, céltalan és hiábavaló munka mementója. Egy rossz döntés hiteles tanúja.

Miért akartam közgazdász doktor lenni? Ma már egyetlen válaszom van erre a kérdésre. Mert nem ismertem magam eléggé. Mert nem mertem szembenézni önmagammal. Még nem.

Mert nem aszerint éltem, amiért ide érkeztem erre a világra. 

Kezembe fogom a papírokat, a sok kitöltött kérdőívet, mélyinterjús feljegyzéseimet, SPSS  elemzési tábláimat. Rengeteg munkaóráról tanúskodnak.  

A szívem sajog, mert már tudja, mi lesz a lapok sorsa.  Nem könnyű a mozdulat, amely következik…de aztán ránézek a dobozra, melyben eddig tároltam a lapokat, s felragyog az arcom. Új funkciót találtam a doboznak. A kutatási dokumentációnak tehát mennie kell. 

Közben a kandallóban vidáman ropog a tűz, kint az idei első hó pelyhei szállingóznak. 

Nézem a tüzet, s arra a rengeteg  – sok évvel ezelőtti –  éjszakára gondolok, melyeket a doktori kutatásom társaságában töltöttem. 

S aztán megteszem a mozdulatot…..

Nézem a tüzet…….de lelkem már megnyugodott. Lezártam egy időszakot, a fizikai síkon is, helyet csinálva az új dolgoknak. 

Nézem a tüzet….

A kandallóban a megírt, de soha meg nem védett doktori disszertációm dokumentációja vidám táncot jár a tűz lángjaival. 

Lassan teljesen megérkezem új életembe, melyben már nem közgazdász, hanem terapeuta és életmód tanácsadó vagyok.  Mert hiszem, hogy az igazi utunkra lépni soha nem késő!