Mindenki gyűjtött valamit. Ki bélyeget, ki képeslapot, ki szalvétát…s ezek bármiféle variációja előfordult. Nekem is volt bélyeggyűjteményem, a nővéremnek szalvéta gyűjteménye. Csodás darabok érkeztek a bélyeggyűjteményembe Amerikából, amikor a szomszéd bácsi fia levelet küldött a szüleinek. Na , erre már lehetett egy gyűjteményt alapozni! Boldogan áztatgattam a borítékról a bélyeget. Megvolt ennek a technikája, vigyázni kellett, ne szakadjon el, de szét se ázzon. Amikor végre elvált a borítéktól, akkor jött a lepréselve szárítás, hogy sima legyen. Imádtam ezzel foglalatoskodni. Vasárnap délután aztán elővettük a gyűjteményeinket, s órákig nézegettük annak darabjait. Kézbe vettük, letettük, újra megfogtuk. Örültünk, s megéltünk minden örömöt, amit egy- egy szép darab okozott, s amit a gyűjtemény bővülése, gyarapodása kiváltott belőlünk. Ez a miénk volt. Más nem nyúlt hozzá az engedélyünk nélkül, s egymás gyűjteményéhez sem nyúltunk a másik tudta és beleegyezése nélkül. Megtanultuk tisztelni egymás határait. Megtanultuk, mi a magántulajdon, s megtanultuk tiszteletben tartani a másét. Fontos tudás ez, úgy gondolom.
Persze bélyegalbumra nem futotta, így csak egy dobozban gyűjtögettem 
a kincseimet. Amikor átjött a barátnőm, gyakran előkerült a doboz, s együtt nézegettük a benne rejlő kincseket.
S ha valamiből kettő volt, az külön hasznos volt, hisz ez jó cserealapot képezett. Lehetett csereberélni.
Később, ahogy nőttem, kamaszodtam, snassz volt már a bélyeggyűjtemény. Kislányos. Így váltottam – bélyeget, színész- és énekes képekre.
Nagynénémnek, Erzsikének, aki egy 11 gyereket felnevelő család
(drága nagymamám családjáról beszélek) legkisebb lánya volt, s alig volt pár évvel idősebb nálunk, járt az Ifjúsági Magazin ( IM) . Nagy szó volt ez akkor, lehetett menőzni a hetilap kis falunkban ritkaságszámba menő példányaival. Kiváltságos helyzetünket annak köszönhettük, hogy egy másik nagynéném a postán dolgozott, Erzsike így juthatott nagy protekcióval egy IM előfizetéshez. Ne hidd, hogy könnyű menet volt. Egy-egy közkedveltebb folyóirat előfizetésére, mint pl. az IM, vagy a Nők Lapja , éveket vártak emberek, szinte öröklődött a faluban. Kihalásos alapon lehetett csak szabad előfizetéshez jutni. Jól jött a családi kapcsolat, így nagyanyámnak járt a Nők Lapja is, aminek aztán a példányai, melyeket elolvasott a nagymama, tovább vándoroltak a családban. Mire hozzánk megérkezett, sokszor már 3-4 hetes volt a példány. Ez persze bennünket nem zavart. Sok színészképet vágtam ki az IM-ből és a Nők Lapjából. Az igazi azonban az volt, amikor dedikált példányhoz lehetett jutni. Az Ifjúsági Magazin rendszeresen lehozta egy-egy híres színész, énekes levelezési címét. Mi erre a címre irtunk egy lapot, s kértünk dedikált képet. Néha két hónap is eltelt, mire megérkezett, de hatalmas kincset jelentett.
Nekem is volt vagy 5-6 db, már nem nagyon emlékszem, kitől.
Németh Marikára emlékszem, gondolom nem mond már a neve túl sokat, pedig csodás hangja volt!
Na és ott volt a legendás Záray-Vámosi házaspár. Záray Márta 1946-ban elvégezte az Országos Színészképzőt. 1950-től az EMKÉ-ben kezdett énekelni, ahol megismerte későbbi férjét, Vámosi Jánost. 1953-ban házasodtak össze, a későbbiekben együtt énekeltek. 1977-ben a magyar állam SZOT-díjal ismerte el munkásságát. 2001-ben halt meg hosszas mozgásszervi betegség után.
Lehet, azt hiszed, neked hozzájuk már nincs közöd, fiatal vagy, nem is tudod, kik ők. Megnyugtatlak, egy dal egészen biztosan van, amelyet te is ismersz. Hallgasd csak…
Na de ez után a kis kanyar után térjünk csak vissza a gyűjtögetéshez. Szóval te is gyűjtöttél gyerekkorodban valamit?
S ha igen, mi volt az? Szívesen veszem, ha kommentben mesélsz róla!
Nekem a gyerekeim is nagy gyűjtögetők voltak. Legnagyobb lányom képeslapgyűjteménye legendás, egy-egy érdekesebb helyről még ma is hozok hozzá új darabokat.
Na és a hűtőmágnes gyűjtemény…..hát abból soha nem fognak kinőni!
S a te gyerekeid mit gyűjtenek?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: