Graz – csatangolásunk célpontja.

“Graz Stájerország osztrák tartomány székhelye. Ausztria második legnépesebb városa és második legfontosabb egyetemvárosa (négy egyetemén összesen 35 000 hallgatóval). 1999-ben az UNESCO Graz történelmi központját és a Várhegyet felvette a világörökségi helyszínek közé, 2003-ban Európa kulturális fővárosa volt, 2010-ben az Eggenberg-kastély is felkerült a világörökségi helyszínek listájára, majd 2011-ben elnyerte az UNESCO „Dizájn városa” címét”. – mondja a Wikipédia, ha rákeresel Graz-ra.

Hát pestiesen szólva nem semmi ez a sok elismerés. Vajon mi a titka ennek a városnak?

Végignéztem a Wikipédián a felsorolt polgármesterek névsorát, 1784-től kezdve a sort. Két dolog tűnt fel. Az egyik, hogy 2003 óta ugyanaz a polgármester vezeti a várost- bizonyára ez nem árt egy hosszú távú koncepciók mentén működés stratégiájának.

A másik, ami szembe tűnt, már nem töltött el ekkora megelégedéssel. A felsorolt 35 polgármester közt nem volt nő. Jó, nyilván nem vártam női polgármestert a XVIII-XIX. sz polgármesterei közt, na de a XX. és XXI. században azért már ott voltak a nők a politikában. Aztán jobban megnéztem a listát, elkezdtem tanulmányozni, s azt láttam, hogy itt szinte kivétel nélkül 10-15 évente van csak polgármester váltás. A leghosszabb ideig 1985-től 2003-ig Alfred Stingl vezette a várost. Őt váltotta a jelenlegi polgármester, Mag. Siegfried Nagl, s neki is a 16. éve indul januárban.

Azt hiszem, nagyon jó üzenete van egy ilyen dolognak egy városról. Nem? Valahogy a stabilitást és a kiegyensúlyozott fejlődést üzeni. Talán ez magyarázza ezt a sok elismerést, amit bezsebelhetett Graz az elmúlt 15 évben.

Én pár éve már eltölthettem itt 3-4 órát, ami csak arra volt elég, hogy eldöntsem – vissza kell ide jönnöm. Több évet vártam erre, s most ismét ugyanezzel az érzéssel tértem haza: vissza kell ide jönni. Meg kell nézni Grazot tavasszal is, nyáron is, s megdobogtatja a szívemet a gondolat, hogy a hófödte Grazot is megismerjem. Mondjuk az adventi hetekben? Szerencsére Soprontól nincs messzebb, mint Budapest, s ha autópályát választok, nincs két óra, s már ott is vagyok. Kis jóindulattal elugorhatok vacsorázni Grazba. ( Na azért nagyon különleges alkalomnak kell lennie, hogy erre sor kerüljön. )

A város szerkezete nem bonyolult, nem tévedtünk el egyszer sem. A Mura és a Várhegy isteni tájékozódási pontok. Ne félj hát, indulj neki te is, ugyanilyen könnyen odatalálsz, s nem nehéz a közlekedés a városban sem. Legfeljebb az -Almásy Lászlót idéző – őrülten kerekező egyetemistákra kell vigyázni!

Grazot a piros tetők városának is nevezik. Ha ránézel erre a fotóra, – amit sajnos nem én készítettem – akkor megérted, miért.

“Graz Rathaus” by Marion Schneider & Christoph Aistleitner

Turisztikailag csendes időszakban érkeztünk, na persze az elmaradhatatlan japán turistacsoporttal azért összefutottunk.

Hamar megtaláltuk a szállodánkat, elfoglaltuk gyorsan a szobát, készítettünk egy gyors kávét magunknak, s irány a város. Gyalog vágtunk neki, de párhuzamosan haladva a villamossal, figyeltük, hogyan is közlekednek a graziak. A villamos megállt az út közepén. Nem volt kiépített megálló, csak egy tábla jelezte azt, az emberek a járdán várakoztak, s amikor a villamos megállt, sőt már amikor lassított, mert közeledett a megálló, az úttesten, az autók sávjában elkezdett villogni egy fénycsík. Az autósok lassítottak, figyelték a gyalogosok és a villamos mozgását, s ehhez alkalmazkodtak. Vigyáztak egymásra, figyeltek egymásra. S működött! Nem voltak piros lámpák, nem voltak kényszer várakozások, akkor is, ha egyetlen felszálló sincs. Dinamikus volt a forgalom s mégis biztonságos. S ebben a forgalomban még ott volt a biciklisáv is, amely átszövi a várost, biztonságos, egészséges és olcsó közlekedési lehetőséget adva a több, mint 30 ezer diáknak, akik a városban tanulnak.

Első este csak a város hangulatába akartunk beleszagolni. Lesétáltunk a Fő térig, ott beültünk vacsorázni. Hétfő este volt, s tele volt az étterem. Családok jöttek meleg ételt enni, baráti társaságok boroztak vagy söröztek jóízű beszélgetésben.

Pár fotó az esti Grazról.

Másnap aztán következhetett az igazi városnézés. Az Óratorony, a Várhegy. Miután egész napos gyaloglásra készültünk, s ketten együtt már bőven elmúltunk 100 évesek, a liftet választottuk, s inkább fent a hegyen gyalogoltunk és nézelődtünk több órát. Azért voltak még ott is megmászandó szintkülönbségek bőven.

Az idő gyönyörű volt, igazi tavaszi meleg nap ebben a vénasszonyos nyaras őszben, így a kabátot sokszor cipelni kellett. A kilátás varázslatos volt.

Sajnos botcsinálta fényképészként fotóim messze nem adják vissza a szépséget, melyet a város nyújtott felülről. Menj inkább, s nézd meg magad is!

A Schlossberg ugyanúgy kínált épített szépséget is, mint természetit.

A híres Óratorony, Graz jelképe 1561-ben épült, a Török-kút, mely elvarázsolt könnyed bájával, vagy a Harangtorony, melynek hangját is sikerült meghallanunk, sok száz éve őrzik a graziak álmát.

Az őszi meleg kedvezett az életnek – s a természet csodás virágokkal válaszolt a napsütésnek.

A fák szintén sok évtizedes történeket mellett tanúskodhatnának.

A Shlossberg után járt nekünk egy finom kávé – kihasználtuk a csendes őszt, s kifeküdtünk a kávézó előtti nyugágyakba. Kávé, frissen sült sütemény, croasan – nem kellett ennél finomabb ebéd.

Következhetett a városi séta….elsőként a híres sziget…

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretein belül jött létre a sziget a Mura folyón.

A new yorki művész, Vito Acconci az acélszerkezetet egy félig nyitott kagyló formájára tervezte. A nyitott részen rendeznek fellépéseket, éppúgy, mint ahogy adott napokon nyugalmat biztosít a napozni vágyóknak. A fedett rész pedig modern kávézóként üzemel. A szigetről új híd vezet a Mura mindkét partjára.

És benne, ahogyan mi láttuk:

Még pár pillanatfelvétel a városból:

Már a közelgő ünnepre készült a város, mindenütt érezhettük a karácsonyra készülés lázát, s az érzést nem tudta megzavarni ez a kései csoda-ősz sem. Pedig leltünk azért még epret is egy cserépben.