nemvagyegyedül

10 dolog, hogy kevesebbet járj orvoshoz!

Milyen életre van jogod 57 évesen, amikor életed már ” őszbe csavarodott” ?

osz

Naná, hogy minőségire, mi másra?

Mégis, miért van az, hogy ezt csak kevés 57 éves hiszi el magáról?

A minap orvosnál vártam ( nem, nem vagyok beteg, csak lejárt a jogosítványom). Jó sokat dekkoltam a rendelőben, mert közben érkezett egy gyógyszerügynök is, s persze leállt a rendelés. Volt időm szemlélődni.

17-en vártunk a váróban, ebből volt 4 idős ember, volt 2 fiatal, s 11 korombeli  ember, kb. egyforma megoszlásban nő és férfi.

Az ötvenesek korosztályához tartozom. 

Életünk felén bőven túl vagyunk, mondhatnám, sok mindent megéltünk már.

Megéltük a rendszerváltást, a multik bejövetelét, a munkaerőpiac teljes átalakulását, a társadalombiztosítás lassú hanyatlását, a devizahitelezés fénykorát, majd a cunamiként pusztító hatásait. Megértünk már néhány nyugdíj korhatár emelést is, s gyanítom, még van ebből az előadásból néhány felvonás vissza. 

Meg kellett tanulnunk alkalmazkodni a változásokhoz, melyek üteme rendesen begyorsult.

Megtanultunk lemondani a hosszú távú gondolkodásról. Megtanultunk túlélni, elesni és felállni. Sokan megtanultuk elengedni a felnőtt gyerekeinket egy jobb világba. 

Megtanultunk öngondoskodni nehéz időkben. 

Megtanultunk lépni, ha az kell.

Vagy nem…

Sajnos, azt látom, hogy a korosztályom jó része belefáradt a sok változásba. Belefáradt az alkalmazkodásba a megváltozott viszonyokhoz. Belefáradt a szakadatlannak tűnő küzdelembe, elveszítve a reményt, hogy jár neki egy nyugodt élet. Belefáradt a távolságba, mely a gyerekeitől, családtagjaitól elválasztja. Belefáradt abba, hogy a családtagjai mindig rohannak, rá nem jut idejük. Belefáradt az életébe. Sokan betegségbe menekülnek, mert csak így tudják igazolni a külvilág fele, hogy jár nekik a magukra figyelés, a pihenés, a nyugodtabb élet. 

Tavaly télen, az influenza járvány idején figyeltem fel arra, hogy egyre több ember van, aki nem akar gyorsan meggyógyulni, mert akkor vissza kell állnia a hajtós életébe. Nem, ő pihenni szeretne pár napot, így inkább a lassú lábadozást választja. A betegség az alibi, hogy lelassítson kicsit, s feltöltse energia raktárait.

Nagyon sok ember beteg a korosztályomból. 

A magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint,  a szívbetegség nagyon gyakori. Azt mondhatom, ritka, ha valaki 57 évesen nem szed gyógyszereket. A stressz kikezdte a szervezetüket, s leblokkolta az öngyógyító képességüket. Lassan közhely számba megy már a sok rossz egészségügyi statisztika, mely jellemez bennünket. 

Az emberek gyakran betegségbe menekülnek, hogy kellő figyelmet kapjanak maguknak. 

S persze hullik a korosztályom, mint a légy . Tavaly 8 temetésen voltam, s a jó ismerősök, rokonok  közül mindössze egy volt, aki 70 felett ment el…

Muszáj ennek így lennie?

Mit tehetünk az egészségünkért, a jobb közérzetünkért, saját magunkért 57 évesen?

Azt gondolom, nagyon is sokat.

Nem ne gondolj most arra, hogy nagy világmegváltó csoda módszereket sorolok neked. 

Az a célom, hogy felhívjam a figyelmedet pár dologra, mely felett hatalmad van, ha tenni akarsz magadért.

Nézzük:

  1. Legfontosabb, hogy szeretheted magad. Ha szereted magad, akkor nem kell betegségbe menekülnöd ahhoz, hogy megszavazz magadnak néhány nap kikapcsolódást, amikor már úgy érzed, nem megy tovább. Egyszerűen megengeded magadnak a pihenést.  Ha szereted magad, akkor elfogadod, hogy jogod van olyan munkát végezni, melyet tudsz szeretni. Ha szereted a munkádat, akkor megéled az alkotást, azt, hogy hasznos vagy, s nem stresszel a napi 8 -9 óra. Micsoda nyereség!
  2. Leszámolhatsz a szakmai ambícióiddal. Ha eddig nem törtél szakmai csúcsokra, már nem nagyon fogsz, fogadd ezt el. Biztosan sok más területen sok mindent letettél az asztalra. Pl. felneveltél 2-3 gyereket, akik szuperül megállják a helyüket. Éld meg ennek fontosságát saját sikerként, még ha a társadalom nem is erősít erre rá. Légy erre büszke, s engedd el a szakmai ambícióidat. Legyen egyetlen szempontod most már az, hogy stresszmentesen tudj dolgozni. Azon a területen, ahol még szükség van rád, amit szeretni vagy képes, s ami nem kezdi ki, vagy nem rontja tovább az egészségedet. Legyen ez kiemelt szempont nálad. Vigyázz magadra! 
  3. Hagyj fel a panaszkodással, s kerüld az örök panaszkodókat. Népbetegség lett nálunk a panaszkodás, ragályos kór, mely észrevétlenül átszövi a mindennapokat. Lehúz és elszívja az erődet. Vigyázz ezzel. Tudom, nagyon nehéz megállni, de elsősorban magad miatt kell ezt megtenned. Nem könnyű, de iszonyúan fontos! S hogy hogyan csináld? Mindenben keresd meg a jót! Akkor és ott, ahol az szembe jött az életedben! Ott van, hidd el, csak ki kell nyitni rá a szemedet, a szívedet, az elmédet. A jóra! 
  4. Szeress bátran, s ne félj kimutatni a szeretetedet. Figyelj másokra, az emberek meghálálják a figyelmedet, hisz nagyon sok ember szenved a ráfigyelés hiányától. Ne versenyezz, hogy ki szerencsétlenebb, mert lehúzod magad! 
  5. Mozogj! Nem kell fitness klubokba járni, ha nem érzed ott jól magad, de minden alkalmat megragadhatsz arra, hogy mozogj. Pl. felmehetsz az emeletre lift helyett gyalog, vagy elmehetsz a boltba gyalog is. Vagy legalább kerékpárral, nem autóval. Sétálj esténként. Parkolj kicsit messzebb, mert azon túl, hogy lehet, megúszod a pakolódíj fizetését, még mozogsz is!
  6. Tekintsd át kiadásaidat! Amikor már túl vagy az ötvenen, egy csomó dolognak nincs már akkora jelentősége. 
  7. Ha kevesebb dologra költesz, kevesebbet kell hajtanod a megélhetésért. Teremthetsz így szabadidőt magadnak, s ezt is fordíthatod önmagadra!
  8. Fektess magadba! Tanulj! Menj tanfolyamokra, tanulj a hobbid szerint, vagy ha bátor vagy, – s biztatlak, legyél az – tanulj új szakmát. Egy  50 felett szerethetőbbet, élhetőbbet, művelhetőbbet. Amelyben megélheted, hogy szükség van még rád is!  
  9. Ne keseredj el, bízz magadban, s higgy magadban! Ha elhiszed, hogy életed utolsó 20-30 éve szép is lehet, akkor az is lesz! 
  10. Önmagadért élj! Nem kell mártírszerepben tetszelgő anyós, nagymama, nem kell önsajnálatban élned a mindennapjaidban!  Minden nap tégy magadért valamit! Szívből, szeretettel, ahogyan az unokáidért teszed. Jár neked is, hogy szeresd magad! Élvezd az életed!

article-1250514-08415874000005DC-138_634x423

Ha csak egyetlen ponton is elgondolkoztál, már megérte leírnom! 

Ha gondolod, kérlek oszd meg, s ha lájkolod a FB oldalamat, akkor tudod követni a gondolatmorzsáimat a jövőben is! 

https://www.facebook.com/Nemvagyegyed%C3%BCl-1460166220937132/?fref=ts

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!