Apámra gondolok. Apámra, aki lassan 17 éve halott, még a múlt században véget ért az élete, melyet egy kis faluban lakva élt le, de munkás évei a közeli nagyvárosban teltek.
Vajon hogy érezné magát a XXI. században? Gyanítom, ő is képes lenne 2 napot sorba állni az iPhon 6-ért.
1927-ben született, 34 éves volt, amikor a tv kezdett elterjedni. 
1961-et írtunk, s egy csodás tavaszi napon nagy hírrel állított haza: munkából hazafele utazva, a buszon megegyezett a szomszéd falu orvosával, hogy megveszi tőle a tv-jét. Mondanom sem kell, Édesanyám nem osztotta Apu lelkesedését. Nem, nem azért, mert tudatos asszony lett volna, aki tudja, hova vezet a korlátlan tévézés. Nem ezért. Egyszerűen azért, mert a tv ára nem szerepelt a havi költségvetésben. Öten éltünk egy fizetésből, egy szoba-konyhás falusi házban. Nem volt könnyű az élet. Apám viszont hajthatatlan volt, így a tv egyszer csak ott állt a szobában, kapott egy saját asztalt a a két ablak közt. Munkácsy névre hallgatott, s a maga hőskori módján színes volt.
Egész pontosan volt a képernyője előtt egy szivárványszínre foncsorozott üveglap, így a fekete-fehér képet némileg átszínezte.
Az első emlékem a tv műsorából Gagarin űrrepülésének a közvetítése volt. 1961. április 12 volt, s valami olyasmi történ, ami bekerült a történelembe. Felszállt az első űrhajó, fedélzetén Gagarinnal, s mi mindezt élő közvetítésben követhettük a vadiúj ( alig használt) tv készülékünkön.
Az élmény belevésődött az emlékeimbe, s velem van máig, pedig mindössze 2,5 éves voltam.
https://www.youtube.com/watch?v=AkZWgSMyD1M
Jó volt visszanézni a youtube segítségével a régi felvételt.
Későbbi emlékeim is gyakran a tv-hez kapcsolódtak. Emlékszem a régi közvetítésekre a Népstadionból…amikor még volt színvonalas magyar futball. Még játszott a legendás Arany csapat 🙂 Az utcából a férfiak sorra érkeztek, hozták otthonról a sámlit, a stokedlit, s beültek a szobánkba meccset nézni. Szűkösen voltak, hisz nem volt nagy házunk, de annál forróbb volt a hangulat. Persze az idősebb korosztálynak nem volt egyszerű megérteni, hogy lehet úgy szurkolni a focistáknak, hogy azok sok 100 km-re egy nagy stadion gyepén rúgják a bőrt. Emlékszem Pista bácsira, aki akkor már túl volt a 80-on, s a második szomszédunk volt. Igazi megrázó élmény volt neki a tv, elképedve kérdezte édesapámat, hogy mindenki tv-jében ugyanez a nő ül, vagy mindenkiében másik?
A tv bemondók – mint a családtagok- részei voltak az estéinknek. Minden egyes műsor előtt bemondták, mit fogunk látni most és majd később. Nagyon tudatosan kiválasztott emberek voltak, gyönyörű magyarsággal beszéltek, semmi szleng, semmi lazaság, s az orgánumuk , kellemes hangjuk most is itt cseng a fülemben. Ha megerőltetném magam, még a nevüket is fel tudnám sorolni, hisz nem voltak sokan, talán csak öten. ( Persze ” megguglizhatnám” – de minek. Az én emlékeim róluk itt vannak a fejemben s a szívemben. A tv hőskorának hősei voltak, akik kiválóan végezték a feladatukat.)
Mi lesz este a tv-ben? – ennek a kérdésnek ma már nyilván nincs értelme, de akkor még volt.
Minden este menetrend szerint következett az esti mese, a fogmosós macival,
a híradó fél 8-tól 8-ig, majd
a főműsor időben egy – általában – nézhető, élvezhető, művészi értékkel bíró film. A hőskor, amikor a tv még értéket közvetített, s kiemelt szerepe volt a népnevelésben. Egyesek szerint agymosás volt….de én még emlékszem az élő operaházi közvetítésekre is. Falusi kislányként nem nagyon volt esélyem eljutni az Operaházba, de így legalább fogalmam lehetett arról, milyen is egy operaelőadás. A mai műsorszerkesztési szokások mellett elképzelhetetlen az élő operaházi közvetítés. Persze az operaközvetítéseken nem volt nálunk telt ház, de Zsiga bácsi és a felesége mindig eljöttek. Zsiga bácsi volt a nyugalmazott iskolaigazgató a faluban. A kevés értelmiségi egyike. Amikor hosszúra nyúlt az előadás, akkor a család lefeküdt aludni, hisz édesapám hajnali fél 5-kor kelt, s ilyenkor a vendégek kapcsoltál le a tv-t ( na ne gondolj ám távirányított készülékre!!). Lekapcsolták a tv-t, elmenőben bezárták a bejárati ajtót, s a kulcsot visszadobták az ablakon. Képzelj el egy szobát, ahol alszik 3 felnőtt és két gyerek, a tv-ben az Aida áriái szólnak, s két másik felnőtt a stokedlin görnyedve nézi az operát. Csukd be velem együtt a szemed, s csak képzeld el. Elképesztő, nem? A mai eszünkkel szinte felfoghatatlan szokások. ( A minap voltam vendég egy családnál, ahol 5 db tv-t számoltam meg. Minden helyiségben volt egy. A legnagyobb volt vagy 1,5 négyzetméter. – Hát, jó nagy utat tettünk meg , az biztos!)
Mi gyerekek – hiába voltunk egy(etlen) szobában a tv-vel, nem nézhettünk minden műsort. Emlékszem pl. a Belfegor című filmet kénytelen voltam a dunna alól kikandikálva nézni, mert a szüleim úgy ítélték meg, nem való még nekem . Így elparancsoltak aludni. Nem küldhettek át a másik szobába, hisz nem volt másik szoba. El kellett fordulnom, s aludni. Nehéz volt alvást színlelve követni az eseményeket, de mint minden gyerek, én is csakazért is azt csináltam, amit nem volt szabad 🙂
Apropó, dunna. Télen, amikor hideg volt, s a kályha melege hamar elillant, a dunna alá bújva néztük a tv-t. Na de amikor vége lett a filmnek, valakinek – a nővéremnek, vagy nekem – ki kellett másznia a dunna alól, s le kellett kapcsolni a készüléket. Gyűlöltük …hideg volt, s harc ment mindig, hogy ki legyen az “áldozat”. Az volt a szabály, hogy aki szól, hogy alszik – vagyis már nem akarja nézni tovább a tv-t – az mentesül a hálátlan feladat alól. Igy előfordult, hogy valamelyikünk már este 6-kor bejelentette : alszok! Egy idő után persze sportot űztünk abból, ki szól hamarabb. Így fordult elő, hogy az ember gyereke néha már délután négykor “aludt”- mert a gyereki leleményesség már akkor is határtalan volt 🙂
A hőskor hajnalán egy héten két este – hétfőn és pénteken- majd később csak hétfőn nem volt adás. Ezek az esték beszélgetéssel, játékkal, kártyázással teltek, megvoltunk tv nélkül is.
Nagyon sok jó rajzfilmet nézhettünk, főleg a Pozsony 1-en, de az igazi – a legimádatosabb kedvencünk az volt, amelyet “élő emberek játszottak” – vagyis színészek adtak elő pl. Grimm meséket. Közülük is a Rigócsőr királyfi, vagy a Holle anyó a mai napig szívmelengető emlékek. Nem múlt el Karácsony a Holle anyó nélkül! ( Tavaly télen nosztalgiáztam, s néztem újra a youtube segítségével egy csomó Grimm mesét 🙂
“Kukurikú, mi történt? Szutykos lányunk hazatért!”
Egész gyerekkoromat végig kísérte a tv – az a békebeli, amely a minőségi szórakoztatást célozta meg, s meggyőződésem, hogy az általános műveltséghez nagyon sokat tett hozzá. Öveges professzor fizika órái, a Vers mindenkinek napi szavalatai, vagy Grétsy László “nyelvtan” órái bizony ma is nagyon ráférnének a fiatalságra. ( is) …
…ha a minőségi tévézés lenne a cél.
Ha tetszett, kérlek oszd meg, hogy mások is velem nosztalgiázhassanak, illetve ha szeretnéd követni az írásaimat, ehhez csak lájkolnod kell a facebook oldalamat itt:
https://www.facebook.com/Nemvagyegyed%C3%BCl-1460166220937132/
Hálásan köszönöm mindkettőt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: