Ha anya vagy, az elengedés végigkíséri az életedet.
Már élete első pillanata azzal indul, hogy a Te életedből elmarad valami, ami addig ott volt, visszatért minden hónapban, menetrendszerűen, mintegy saját időszámítását adva a mindennapjaidnak. Egyszer csak életed ezen biztonságot adó szabályos lüktetése megszakad. Megváltozik valami, s Te elkezdesz befele figyelni.
Befele figyelsz és várod az egyre inkább sokasodó apró jeleket, melyek egyszer csak biztossá teszik, hogy nem vagy egyedül. (…. vagy kétnaponta elrohansz venni egy terhességi tesztet, várva, hogy üzenjen már végre ez a büdös kölök, ne szívasson már most).
Aztán egyszer csak arra ébredsz, hogy ismét csak el kell engedned. Kiszakad a testedből, követelve azonnal a levegőt, az életteret, s tőled pedig a 100 %-os figyelmedet. Nézed tested egy darabját, aki önálló életre kelt, van saját keze, lába, szíve, s aki apró kezecskéivel képes a teljes világodat átrendezni, de aki cserében nem érkezett üres kézzel: sok-sok szeretetet hozott erre a világra, s csak szórja és szórja szét maga körül. Arca formájával, torz, mosolyszerű mimikájával, meleg, puha kis testével, melynek súlyát 100 % bizalommal engedi bele a karjaidba, nem hagyva elfeledni egy pillanatra sem, hogy belőled lett. Testedből táplálod, s ő odaadóan tapad a melledre. Felhőtlen a meghitt éjszakai szoptatások boldogsága.
Aztán eljön egy utolsó nap…de nem vagy ezzel még tisztában, még bízol benne, hogy holnapra újra lesz tejed, s még érezheted a felemelő érzést, hogy tested táplálja azt, aki testedből lett. Még bizakodsz….aztán bele kell törődnöd, hogy emlékké alakult az érzés, ahogyan “húz” a tej a melledben, ahogyan kicsi szájával szívja, s a hang, ahogyan hallod, hogy hatalmas életösztöntől vezérelve csak nyeli és nyeli az életet adó anyatejet. A te tejedet. Emlék már csak, s te újra elengedsz. Engeded magadtól távolodni, engeded, hogy a világ új részeit ismerje meg. A főzelékeket, a húst, a gyümölcsöket. Elindult egy új úton, aminek fontos állomása lesz az első magának készített szendvics, az első neked főzött ebéd, s amelynek végállomása egy idegen konyhába vezet, ahol magának főz, s neked fogalmad sincs, mit eszik egész nap.
Amikor iskolába jár, egyszer csak elérkezik egy utolsó reggel. Akkor még nem tudod, hogy ez is egy utolsó nap volt. Azt hiszed, csak ma nincs kedve a búcsú ölelésre, csak ma szaladt el a búcsú puszi nélkül. Lassan aztán összeáll a kép. Nem, nincs több puszi a suli előtt, nem foghatod már a kezét séta közben és nem ölelheted meg a barátai előtt. Aztán újra van egy utolsó reggel. Ez az, amikor egyáltalán még elkísérhetted az iskoláig. Aztán már ez is ciki lett. Ciki – mondja ő, s Te nem nagyon akarod ezt érteni, csak a veszteség fájdalma szaggatja a szívedet. Hiányzik kicsi keze melege a tenyeredből, de nem panaszkodsz. Engeded a dolgokat változni a maguk szabályos rendjében, ahogy következnek az ő élete forgatókönyvében, mert számodra már rég fontosabb az ő élete, mint a tiéd.
A “Mi a ciki a gyerekemnek” listád egyre hosszabb, s vele nő a “Mi hiányzik az életemből” listád. A veszteségeid listája, melyen sok apró dolog van, de egyre hosszabb ez a lista. Ezek a te apró helyzetgyakorlataid a végső nagy leckéhez, hogy abban majd jó légy, abba ne bukj bele, mert az mindenkinek rossz lesz.
De még nem tartunk ott.
Még előtted van egy nagy feladat: gyereked átsegítése a kamasz koron. Na ez lesz közös életetek igazi próbatétele, amikor a veszteségeid listájának növekedési üteme felgyorsul, s neked az elengedett dolgok helyére bizalmat kell adnod. Akkor is, amikor ez a legnehezebb. Szeretetteljes bizalmat. Meg kell bíznod benne is s magadban is, hogy kamaszkora sötét rengetegében megtalálja majd a helyes utat. Azt az utat, amely nem hozzád vezeti vissza, hanem kivezeti a saját, felelősségteljes önálló életébe, ahol várják majd a saját döntések s a velük együtt járó felelősség. Na és a bizalmat, hogy lesz majd egy mellékút, amely hozzád vezet újra. Nézed ezt a kamasz gyereket, a punk frizuráját, a fekete öltözetét, lábán a nyári melegben is hordott bakancsot, nap mint nap hallgatod lázadó mondatait, s egyetlen vágyad, hogy csak még egyszer, csak egyetlen percre lenne kisbaba, aki 100 % bizalommal engedi súlyát a karjaidba.
Mert az volt anyaságod legigazibb pillanata,de akkor még nem tudtad, hogy pontosan ez az emlék lesz az, amely erőt ad a kamasz évek elviseléséhez. Az volt az egyetlen pillanat, amikor 100 %-ban a sajátodnak hitted. 100 %-ban ki volt szolgáltatva neked, s balga módon azt hitted, 100 %-ban birtokolhatod is .
Be kell lássad azonban , mekkorát tévedtél, hisz valójában soha nem volt a tiéd, csak megtisztelt a bizalmával, hogy te leszel az, aki legjobban olyanná tudod nevelni, amelyen ő lenni akar, így téged választott anyukájának.
Az évek szép lassan kiirtanak belőled minden illúziót.
Mert eljött az idő, amitől már egy ideje tartottál.
Mint anya, a bőrödön tapasztalod a hegeli filozófia szerinti megszüntetve megőrzést. Mint anya, folyamatosan elengedsz, s emlékké lényegítesz olyan dolgokat, amelyek kitöltik a hétköznapjaidat.
Egész életed egy folyamatos elengedés, s dolgok önmagadba építése. Ezek a ti közös életetek emlékei. Egyszer csak észreveszed, hogy a sok helyzetgyakorlat, a sok gyakorlás egyetlen pillanatért volt: készültél a nagy előadásra, melyen úgy kell helyt állnod, hogy még főpróba sem lehetett.
Útjára kell bocsájtanod a gyereket, aki megtisztelt a bizalmával, hogy te leszel az, aki legjobban olyanná tudod nevelni, amilyen ő akar lenni , így téged választott anyukájának.
S ott állsz emlékeiddel, melyek éjszakánként mozifilmként peregnek a fejedben, s tudod, az a happyend, amit szívből szeretnél, soha nem jön el.
Eljön viszont egy másik, ha jól csináltad a dolgodat. Egy másik, amelyet egy másik rendező álmodott meg, – a te gyermeked – de te ettől is boldog vagy, mert te már az éjszakai szoptatások során megtanultad vágyaidat alárendelni gyereked vágyainak, így képes vagy az ő happyendjét elfogadni , s képes vagy megélni a saját boldogságodként azt.
Képes vagy elengedni, s elfogadni. Sokat gyakoroltad, s mostanra profi vagy benne.
Ha nem így van, bajban vagy!
Na látod, ez az igazi ciki…
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett az írásom, kérlek oszd meg a bejegyzést, s ha nem akarsz lemaradni a későbbi bejegyzéseimről, érdemes lájkolnod a blog Fb oldalát.
Ezt itt teheted meg:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: