Iszonyú ütemben felpörgött életemet lassított felvételként nézem…Tudom, “történelmi idők” ezek a saját életemben. Figyelem, ahogyan előbb atomjaira hullik, majd szépen összeáll minden.
Figyelem, ahogyan változnak a dolgok, ahogyan összeállnak a puzzle darabjai, s egy új kép rajzolódik ki. Ez az új kép, az én új életem. Nem idegen tőlem, hisz én festettem, álmaimból szőttem, kitartó munkával, s töretlen hittel.
Már csak időben kell elrendezni a dolgokat, de csodás, ahogyan összeállnak a kockái – mint a téglák, amelyek egymáshoz illeszkedve erős falat alkotnak. Nagyon izgalmas, tele vagyok várakozással, lelkesedéssel, s ettől folyamatosan áramlik be a sok jó történés.
Pedig panaszkodhatnék is…hogy milyen nehéz…Mert tényleg nehéz ennyi nagy változást megélni ilyen rövid
idő alatt.
Nehéz megválni a szeretett otthonomtól – de tudom, helyette megvalósul egy régi álmom- hogy mi, azt még fedje homály, de tudd, ezért tanultam az elmúlt 3 évben olyan lelkesen.
Nehéz elengedni a fiamat, aki első önálló szárnypróbálgatása közben egészen Londonig repül – s csak oda vett repülőjegyet – de tudom, nagy vágya teljesül ezzel, s amúgy is itt az ideje, hogy a saját lábára álljon. Szeptember 16-án reggel fél 7-kor felteszem a pozsonyi reptérről Londonba induló gépre.
Nehéz elengedni a lányomat, aki pár hónapot itthon lakott, s most Ausztriába készül költözni – de tudom, párjával együtt boldog életet teremtenek kint maguknak, s szerencsére csak 1 órányira fognak lakni.
Aggódva várom második kisunokám megszületését – de tudom, mélyen hiszem, minden rendben lesz Velük, s a pillanat, amikor először a karomba foghatom, örök élményt fog adni.
Amikor lelkes vagy, s jól mennek a dolgok, amikor nem a félelmeid irányítanak, hanem a szeretet munkál benned, akkor egyik jó dolog hozza a másikat.
Szinkronicitás – a múlt, a jelen és a jövő összefonódik abban a helyzetben, amelyet éppen megélünk. Biztosan előfordult már Veled is, hogy rágondoltál valakire, s csörgött a telefonod – ő hívott éppen. Vagy szerelmes voltál, s valahogy állandóan a másik jött szembe az utcán. Hallotál olyanról, hogy valaki megérezte a szeretett személy halálát. Valahogyan felfokozott lelkiállapotban sokkal gyakrabban élünk meg ehhez hasonló jelenségeket.
Ez történik velem is…
Ülök az asztalomnál, tervezgetem az álmomat. Van egy hasonló a városban, számomra olyan, mint egy példakép- figyelem már jó ideje – pont ilyet szeretnék én is. S akkor jön a hír, hogy pont eladó…Első gondolatom, hogy ez nem lehet véletlen! Vajon ki rendezi így a dolgokat?
Hazajön Léna az orvostól, s mondja a programozott császáros szülés dátumát : szeptember 16.
Elképzelem ezt a napot – mint egy lassított felvétel, peregnek életem kockái. Hajnalban Pozsonyban Bencét ölelem, s amikor elengedi a szemem, bevágom magam az autóba, nehogy lemaradjak Mór érkezéséről. Irány Sopron, a kórház, ahol kisunokám épp megérkezik . Szívem boldog és szomorú egyszerre. Csak pár órával kerülik el egymást a fiúk, s Bence hónapokat vár, hogy megfoghassa az új családtagot.
Fotó: google képgalária
Megélem a szomorúságot és a legnagyobb örömöt egy napon belül..
…mint egy érzelmi hullámvasút…
Micsoda rendezés! Vajon ki rendezi mindezt így?
Amikor ennyi változás zúdul ránk ilyen intenzitással, ilyen rövid idő alatt, az első ösztönös reakciónk a megijedés. Alapból félünk a változástól, de ha épp minden megváltozik, akkor könnyen esünk a tartós félelem feneketlen gödrébe, s lehet, hogy nagyon nehezen találjuk meg onnan a kiutat. Pedig mielőbb ki kell jutnunk, mert a sötétség, ami körülvesz bennünket, csak tovább növeli a félelmünket. Az aztán egyszer csak észrevétlenül rettegésre vált, s észre sem vesszük, s elveszítjük saját életünk felett az irányítást. Külső segítség nélkül ekkor már nehéz boldogulni. Lehet, hogy az is sok időt vesz igénybe, mire ezt felismerjük. Így hát maradunk a gödörben, s a félelem áthatja a gondolatainkat, mellénk szegődik éjszaka, s elviszi a nyugodt álmunkat. Szorítja a szívünket, megkergeti a vérnyomásunkat, s jönnek a fizikai bajok. A gödör meg csak mélyül…erőnk fogy, hitünk szélsebesen semmivé válik..
Nem szabad hagyni, hogy ilyen mélyre rántson bennünket a saját félelmünk, hisz sokkal nehezebb felállni egy nagy esés után, mint amikor csak picit esünk.
Jó, jó, könnyű mondani, de mit lehet tenni?
A megoldás itt is a prevenció 🙂 Van egy jó kis bajmegelőző “szer” – csak élni kell vele. Nem, most nem a gyógygombáimra gondolok, hanem ez a SZER a SZERetet!
A félelemeink ellenszere, ha a bennünk élő szeretetbe kapaszkodunk. Azt erősítjük, nevelgetjük, arra támaszkodunk. Mindezt úgy tesszük, hogy közben megéljük a hálát.
Ha veszteségeid vannak, koncentrálj arra, ami megmaradt, s légy hálás érte. Ha elhagynak, figyelj azokra, akik veled maradtak – s légy hálás a jelenlétükért az életedben. Ha el kell engedned régi dolgokat, ne habozz, tedd, amíg tenni tudod. Engedd, s megérkezik helyébe az új!
Minden csak rajtad múlik, azon, hogy mire fókuszálsz. A félelemre, vagy a szeretetre. A választás mindig a tiéd! – ahogy a választásod felelőssége is!
Ilike Drága !
Átérzem az érzéseidet. Igaz,hogy meg kell előzni a dolgokat, de van amikor nem lehet, de van az életünkben egy nagy “főrendező” aki igazgatja a dolgokat a háttérből,ha tudsz elég hálás lenni.
Te tudsz hálás lenni , ezért megkapod amire vágysz !
Köszönöm,hogy megosztottad velünk az érzéseidet. Hasonlókat Én is átéltem már,csak Én lezuhantam és nagyon nehéz a felkapaszkodás, folyamatban van.
Puszillak és Veled örülök az ÚJ Életednek ! Márti