” Az a gyanús, ami nem gyanús..” – avagy ki neveli az unokámat?

Az elmúlt két napot Lilivel tölthettem, kalandozásaink sora tette izgalmassá a napokat számomra is. Ahogy minden nagyi, én is igyekszem a maximálisat kihozni mindkettőnk számára az együtt töltött időből. Begyűjtöm a puszikat, amikor csak hagyja, élvezem az esti összebújós meséléseket, a reggeli együtt ébredéseket. Hajlandó vagyok ágyba vinni a reggelit, hajlandó vagyok ( néha) az esti fürdéstől is eltekinteni. Mert nagymama vagyok, aki nyugodtan lehet már kicsit engedékenyebb.

Nem nekem kell nevelnem Lilit, erre ott vannak a szülei. – de tényleg így van ez?

Mit is jelent ez a mondat? Vajon azt-e, hogy a maminál mindent szabad?

Tegnap egy baleset kapcsán elgondolkoztam ezen.

Pár dolog elintézése miatt nekiindultunk a városnak. Lili egy darabig türelmesen jött velem, de egyre fogyott a türelme. Én egy fagyizással próbáltam motiválni a kitartásra. Sikerült is, egyszer csak készen lettünk az intézni valókkal, jöhetett a beígért fagyizás.

Megvettük a két tölcsér fagyit, s leültünk a fagyizó teraszára. Lili türelme kb. 2 percig tartott, akkor felpattant, s a járdán kezdet ugrálni.

Figyelmeztettem, hogy le fogja ejteni a fagyiját. Ő persze nem hitt nekem, s elszánt karlengetéssel futott neki a csatornafedél átugrásának. A fagyi gyönyörű ívet irt le a levegőben, majd hangos placcsanással landolt a járdán. A tölcsér üresen tátongott Lili kezében.

Kisunokám szemrebbenés nélkül elindult vissza a fagyizóba, s rám szólt: mama gyere, kell egy másik fagyit venni.

Kissé meghökkent, amikor nem mozdultam…..

Nagymamaszívem vérzett, de nagymamaeszem tudta, hogy Lili ma fagyi nélkül kell, hogy maradjon.

Nagymamaszívem az orromig lát, de nagymamaeszem kicsit tovább.

Az orrom előtt ott volt a hisztiző Lili – de kicsit távolabb nézve ott volt az a Lili, aki gyerekéveiben tanulgatja a felelősségvállalást. Ez a Lili volt az én igazi unokám, aki okosan halad a gyerekkoron át a felnőttség fele, s közben tanulgatja, hogy a tetteinknek vannak következményei. Mert ez a Lili lesz az, aki megfontolt döntéseket hoz majd felnőtt korában, s ez – úgy gondolom – sokkal értékesebb tudás, mint amennyit egy fagyi ér ma.

Mert a nagy dolgok is kis dolgokkal kezdődnek.

Sok időt töltöttem fiatalok közt, s gyakran láttam, azoknak nehezebb, akik nem tanulták meg vállalni tetteik következményeit. Valaki mindig akadt, aki új fagyit vett nekik, aki elsikálta tetteik következményeit…..de ez a játék nem tart a végtelenségig. Egyszer csak eljön az a helyzet, amelyben már nincs ott más, csak önmagunk. S úgy gondolom, ezekben a helyzetekben kell megállni a helyünket. S mi nagymamák, segíthetünk ebben a kis unokáinknak. Itt és most, akkor amikor helyzet van, amikor van még ráhatásunk a dolgokra…

Szívem szerint örökké ott szeretnék állni Lili mellett, s támogatni, amiben csak tudom. Nyilván ez abszurd, hisz az élet véges. Talán a dédunokáim születését megérhetem- bár amikor Lili 30 lesz, én már túl leszek a nyolcvanon.

Egész biztosan nem tudok ott állni mellette, amikor 40 lesz, s először szembesül azzal, hogy a szépség múlandó. Nem tudok ott állni mellette, amikor majd útjukra engedi a gyerekeit, vagy amikor esetleg nehéz helyzeteket kell megoldania felnőtt nőként.

Élete során biztosan nem csak a játszóház trambulinjában fog majd seggre ülni…

Most még itt vagyok neki, s most még én is tudok olyasmit tanítani neki, amire tud majd támaszkodni későbbi élete nehéz helyzeteiben. Szüleivel együtt én is tudom tanítani elviselni a veszteségeket. Tudom tanítani neki, hogy sokkal több mindent kibír, mint gondolná. Szeretném megtanítani neki hálával fogadni és megbecsülni azt, amit az élet ad a mindennapokban.

Nagymama vagyok, nem nevelem az unokámat – hallom gyakran.

Úgy gondolom, akkor is nevelünk, amikor azt hisszük, hogy nem…. Azzal is nevelünk, ha mindent ráhagyunk a hisztiző gyerekre. Akkor is nevelünk, amikor megvesszük újra a fagyit. Ne legyenek illúzióink kedves nagyitársak!

Akkor most hogy is van ez az unoka nevelés dolog?

Mi az, amit tesz egy nagyszülő, ha okos, s mi az, amit nem?

Nem ő állítja fel a nevelési szabályokat. Erre vannak a szülők, de jó nagyszülő módjára a szülők tiszteletére tanítja az unokáját, s erre a példamutatás egy igazán jól bevált módszer. Tisztelem azokat a szabályokat, melyeket az unokám szülei követnek a gyereknevelésben. Szerencsére ezek a szabályok egybeesnek az én értékrendemmel is, így amikor betartom ezeket a szabályokat, valahol mégis csak hozzájárulok ahhoz, hogy az unokám hosszú távon boldogabb ember legyen. Nem kell ennél szebb cél egy nagyinak sem 🙂

Nagymamaeszem tudja ezt….nagymamaszívem pedig mindig kész a szeretetre.