Tegnap még átlagos napnak nézett ki. Felhúztam az órát, hogy kimegyek túrázni hajnalban. Igen ám, de elszúrtam az időt a neten, s egy órakor sikerült lefeküdnöm. Ennek egyenes következményeként képtelen voltam fél 6-kor életet lehelni magamba. Lenyomtam a telefont, s szinte azonnal elaludtam újra. Túrázásnak lőttek, fél 8-kor ébredtem.
Miután ebédvendégeket vártam, s még a városban is volt dolgom, a túra program végleg törlődött. Na mindegy, legalább nyugodtan megreggelizem felkiáltással összeraktam egy sajtos szendvicset, hogy melegszendvicsnek megsüssem. Be is tettem a szendvicssütőbe, amikor csörgött a telefon. A szendvics projekt feledésbe merült…
Elmentem a városba, elintéztem két dolgot, majd irány haza. Az idő fogyott, az ebéd sehol, észen kell lenni…Nehogy elszaladjon a hasznos délelőtt.
10-kor elkezdtem az ebéden gondolkozni..fejben már szerveztem a munkafolyamatokat. ( magyarul agyaltam, hogy mit mikor csinálok). Még egy gyors felmosás mellett döntöttem. Na, itt ütött be a bomba. A zuhany csap ugyanis a kezemben maradt. Letört. A víz ömlött a kádba, s halvány segéd fogalmam sem volt, hol lehet egyáltalán elzárni.
Fiammal tanakodtunk, de nem volt ötletünk. 10 éve lakunk itt, de még soha nem kellett elzárni a vizet a lakásban.
Mentő ötletként felhívtam egy régi ismerőst, ő legalább tudta, mit is keresünk. Fél óra múlva ott is volt, ( a víz persze addig ömlött) meg is találta a csapot ( a falba süllyesztve, egy kis ajtó mögött, a mosógépet elhúzva ) . El is zárta, le is szerelte csúcsszuper szerszámaival a törött csapot. Eddig oké…de mi lesz most? El kell menni venni egy újat. Bence fiam ajánlkozott, én meg gondoltam amíg visszaér, nekiállok végre az ebédnek. Fél 11 múlt…
Igen ám, de kiderült, az egész lakásban nincs víz….bakker, kellett nekem a víz nélküli életről blogolni 🙁 Nesze neked önmagát beteljesítő jóslat! Na meg teremtés a gondolatainkkal…
Megpucoltam 6 szem krumplit, hogy legalább ennyivel előbbre legyek… Kezet az udvaron mostam – Lili tegnapi pancsoló vizében. 🙂
Bence szerencsére gyorsan visszaért, fel is szerelte ügyesen az új csilli-villit. Hu, de szép…örvendeztem, de ránézve az órára gyorsan elhúztam a konyhába főzni. Betettem a csirkét sülni, elkezdtem a rizst főzni, amikor eszembe jutott a reggeli ( hiánya ), s végre bedugtam a konnektorba a szendvicssütőt. Tettem-vettem, készülődtem, s egyszer csak gyanús lett, hogy valami ég a sütőben. Kinyitottam az ajtót, de nem láttam semmit. Képzelődöm – gondoltam.
Újabb 3-4 perc után ismét kinyitottam a sütőt, mert egyre erősebben éreztem az égett szagot. Semmi.
S ekkor belém hasított a felismerés – máglyahalálra küldtem a sajtos szendvicset 🙁
A függönyök behúzva, ablakok zárva – igy próbáltunk védekezni a kánikula ellen…igy a konyhában szó szerint vágni kellett a füstöt.
Ajtó kitár, meleg be, legyek tömegesen be, füst ki ….Azért elment ezzel a projekttel is egy jó 20 perc.
12 óra…ebéd a holdba..nem baj, úgyis egy órára ígérték magukat a vendégek . Még menthető minden. Neki is estem, s egy órára megterítve várta a vendégeket a Tojásleves, sült csirke, rizzsel, krumplival, sült zöldségekkel, kovászos uborkával , desszertnek dinnye.
Kopogást hallottam – de nem az ajtón kopogtak. A szemem kopogott az éhségtől. 🙁
Már fél kettő volt, amikor felhívtam a vendégeimet.
Nem vették fel a telefont…igy leültünk enni. Kettőkor, amikor visszahívott Bettike, – aki csodás kezeivel kimasszírozta a héten a hátamat, én meg bartelben meghívtam ebédre – ezerszer bocsánatot kérve vallotta be, hogy elfelejtette az ebédmeghívásomat.
Hát ez egy ilyen nap volt.
Délután már nem is csináltam semmit. Készítettem egy finom kávét, fogtam egy jó könyvet, s úgy döntöttem, elég volt a kalandokból mára. Az ágyon heverve s az elsötétített szobában olvasgatva talán nem lesz semmi malőr…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: