Hogy fér bele ennyi jó egyetlen napba?

Kezdődött egy hajnali túrával – már ha a reggel 7 órát hajnalnak lehet nevezni. 🙂 

Erzsivel nagyon rég találkoztunk, s ma egy közös reggeli erdei túra keretében visszacseréltük a túrabotjainkat . ( Tudod, meséltem, hogy az én botom kirándult vele Peruba, én meg az övével kezdtem újra a túrát a múlt héten.)

Az erdő csendes volt – s már reggel nagyon meleg. El is döntöttem, holnap egy órával korábban kimegyek. Kb. 5 km-t gyalogoltunk, komótosan jót beszélgetve közben.

Élveztük a nyugalmat, a beszűrődő napsugarakat. Szemmel láthatóan ugyanezt tette a reggeli napon sütkérező pók is. Mozdulatlanul trónolt remek alkotása kellős közepén, talán épp a reggelijére várt. A pókhálóra rásütő reggeli nap csodás szivárvány színbe öltöztette a tökéletesre font hálót.  

A gyaloglást egy isteni masszázs követte. Betti rendesen átdolgozta a hátamat, ami a  héten kicsit vacakolt.  Hétfőn alig tudtam mozogni, elég idegbecsípődés – gyanús volt. Mára már egész jó volt, köszönhetően az alaposan megemelt adagban szedett gyógygombáknak, de azért elmentem Bettihez, biztos ami biztos. Negyed 11-kor, amikor autóztam hazafele, azon gondolkoztam, hogy még csak kora délelőtt van, de már milyen sok jó történt velem 🙂  

Akkor még bele sem gondoltam, hogy mennyi minden vár ma még rám. 

Ez egy különleges nyár számomra – s tudom, hosszú évekig nem is fog megismétlődni, így igyekszem kihozni belőle a legtöbbet, félretéve minden mást. Hogy mi adja a különlegességét? Mindhárom gyerekem Sopronban van, s épp egyik sem dolgozik. Lénám a szíve alatt hordja a kis Mórt, ő ezért van itthon. Zsófi és a vőlegénye maguk mögött hagyva Londont, a nyarat német tanulással töltik, – szerencsére itthon, Sopronban –  hogy ősszel nekivágjanak ausztriai életüknek. Bence pedig Londonba készül. Ma viszont még mindegyik itthon van, s én az Égiek hatalmas ajándékaként élem ezt meg. 

Ma egy közös ebéd után ( igyekszem a kedvenceiket főzni) elmentünk mindannyian kedvenc St. margaretheni tavunkra strandolni. Lili kis barátnőjét is vittük. A víz csodás volt, a gyerekek boldogan vetették bele magukat. A nagyok úsztak, a kicsik pancsoltak – valahogy mindig a mama fejére öntve a kisvödörből a vizet. 🙂 Léna is örült, hogy legalább térdig vízben lehet. Felhőtlen délután volt,  mindenféle értelemben. 

S még mindig nem volt vége a napnak 🙂

Este egy gyors lecsóvacsi után még kiültünk az udvarra, s egy kártyajátékkal játszottunk, jókat nevetve, próbára téve egymás fantáziáját.. 

Ültem, s néztem őket. A gyerekeimet, akik észrevétlenül felnőttek, de játszani ugyanúgy szeretnek, mint gyerekkorukban. Tudnak örülni, küzdeni, nyerni és veszíteni, mint ahogyan az életben is. Mert a sok közös játék megtanította őket. 

Egy csodás nap volt, végtelen sok boldog pillanattal, s még mindig nem volt vége.

Még volt valami ebben a napban, aminek örülnöm kell . Örülnöm kell, mert a fiam egy lépéssel közelebb kerül a céljaihoz. Örülnöm kell az örömének, mert én vagyok az édesanyja. Örülnöm kell, ha ő örül, s  én próbálok is mosolyogni, amikor kiírja a Fb-ra, hogy visszaszámlálás indul…s kiteszi a Ryaner visszaigazolását a szeptember 16-ra Londonba szóló repülőjegyére. 

Örülök, mert látom, mennyire szeretne menni, milyen boldog attól, hogy megszületett a dátum. örülök, hogy ilyen magabiztosan bontogatja a szárnyait, s tudom, minden rendben lesz, mert ő a világ legrendesebb gyereke. Komoly, megfontolt,  igazi felnőtt ( már jó rég fel kellett nőnie).  Ma, amikor olyan sok fiatalt látok sodródni, kallódni, örülök, hogy neki vannak céljai. 

Ja, hogy közben elmegy, s én meg itt maradok s  végérvényesen lezárul életem legszebb időszaka?

Ez az élet rendje !  Nem aggódom, mert nekem is vannak céljaim. Elég komolyak. Hallotok még róluk 🙂 

Éjfél múlt, nyomás aludni, hisz reggel vár az erdő.