Amikor tudod, pár hét, s semmi nem marad a régi…

Nem szeretjük a változásokat, mert megriaszt a bizonytalanság, az ismeretlen, a járt út ismerős köveit felváltják a  járatlan hepe-hupái, kanyarjai, melyek mögött nem tudjuk, mi vár ránk.  

Az élet mégsem kímél bennünket. Rendre új helyzeteket sodor elénk, döntési helyzeteket, melyek sok esélyesek, de nekünk a legjobb döntést kellene meghoznunk.

Megyünk az úton, melyből maximum 20 métert látunk tisztán, a többi ködbe vész, s ez a köd beburkolja mindazt, ami az út közben vár ránk.  Rendre útelágazáshoz érünk,  s ki kell választanunk a jó irányt….Legszívesebben megállítanánk az idő kerekét, s élveznénk az út éppen látható 20 méterét…a virágokat az út mellett, a bárányfelhőket az égen, élveznénk a nap simogató sugarait. Csak úgy feküdnénk életünk mezei-virág szőnyegén és gyönyörködnénk az égen áthúzó vadlibák röptében. S titokban imádkoznánk, hogy ne múljon el a pillanat. Soha ne legyen más az életünkben.

…de tudjuk, lehetetlent kérünk.

Esteledik, hűl a levegő, settenkednek már az éjszaka árnyai. Fel kell állni és menni tovább. Lépni az élettel együtt, akkor is, ha ködbe vész a látóhatár. Mert nincs más választásunk. Menni kell és hinni kell.

Hinni, hogy a köd felszáll, s mögötte jó dolgok várnak ránk.

S közben építkezni, erősödni, testileg-lelkileg  …abból, ami még ott van a mában . Gyerekeink nevetéséből, öleléséből, az együtt töltött pillanatokból. Megköszönni, hogy együtt lehetünk, egy időben ugyanazon a helyen. (  – de hát éppen ezért akarjuk megállítani az időt !!) .

Az út ködbe vész, s mi mindannyian indulunk valamerre: a gyerekeim, hárman, háromfele. Zsófiék a szomszéd országba,   Bence fiam, akivel együtt laktuk be 12 év alatt az otthonunkat, – egy másik országba.

Én egy új otthont építeni.

Léna, a legnagyobbam pedig a kétgyerekes szülői lét nem könnyű, de annál szebb útjára lép hamarosan. Egy kislány után hamarosan egy kisfiú édesanyja lesz.  

… ma még itt van mindegyik….ma még együtt vagyunk, ma még az ismert köveken lépkedünk….de már látszik a kanyar, mögötte az útelágazás, ahol négyen négy fele megyünk….s semmi nem lesz már a régi. 

Lesz viszont sok új kaland, eddig meg nem élt élethelyzet, s sok-sok új lehetőség. 

Ja és egy dolog azért örök: 

A szeretetünk és az összetartozásunk  soha nem változik – mert ők az én gyerekeim, s én vagyok az édesanyjuk – ködön innen-ködön túl, bármilyen kanyar is jön szembe  🙂 ..és ez nagyon-nagyon jóóóó!