Sok 100 ezer órával ezelőtt, egy másik galaxis másik időzónájában….egyetemista koromban…
Azt hittem, mindent tudok, s hogy mások meg semmit..Azt hittem, mindenre képes vagyok, mások meg nem…Azt hittem nincsen lehetetlen, csak másoknak.
S aztán betört az életembe az ÉLET…Elkezdett tanítani és én elkezdtem tanulni. Keserves volt, mert ellenálltam. Azt hittem, mindent tudok, s hogy mások meg semmit..Azt hittem, mindenre képes vagyok, mások meg nem…Azt hittem nincsen lehetetlen, csak másoknak.
Mentek az évek, de ebben az iskolában minden napra megvolt a házi feladat. Állandóan új szemeszter kezdődött, és én állandóan vizsgáztam.
Sokszor megbuktam, mert azt hittem, mindent tudok, s hogy mások meg semmit..Azt hittem, mindenre képes vagyok, mások meg nem…Azt hittem nincsen lehetetlen, csak másoknak.
Még ma is ebbe az iskolába járok, de már nem hiszem, hogy mindent tudok, s hogy mások meg semmit..Azt hiszem, mindenre képes vagyok, s tudom, hogy mások is…Hiszem, hogy nincsen lehetetlen, csak ha nem hiszem ezt.
S hogy mit tanultam ebben az iskolában?
Elsősorban alázatot. A saját korlátaimat és határaimat…..s a módszereket, amivel tágíthatom azokat.
S még mit? – Azt, hogy van a világnak egy jó nagy része, ami akkor is létezik, ha én nem ismerem. Pontosan ez tanított meg az alázatra.
…s kíváncsivá tett. Megtanított meglátni, hinni és kérdezni. .. 
S leszoktatott az ítélkezésről.
Életem végéig tanulni szeretnék ebben az iskolában…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: