A Sierra Nevada hegység tiptikus hegyei közt kanyargó szerpentinen érkeztünk meg ma délután Virginia Citybe.
A városkára már a Chicago-San Francisco járaton mellettem ülő ” öregedő cowboy” kinézetű úr felhívta a figyelmemet. Aki Nevadában jár, annak Virginia Cityt meg kell látogatnia. Izgatottan vártam hát a mai kirándulást.
Több, mint 1800 m magasan fekszik a település, bizony érzeztem a magasságot. Az út meredek szerpentinje csodálatos tájakon kanyargott. A látvány mindent megért.
Beérve a városkába aztán már az első pillanatban azt gondolja az ember: 100 évet visszament az időben, s bizony ez az érzés csak erősödik, ahogy kiszállunk az autóból, s elindulunk az árkádok alatt.
A 70-es évek western filmjeinek hangulata köszön vissza, egyetlen zavaró momentum a modern kocsik és motorok áradata, melyek bizony rendre visszaráncigál a XXI. századba!
Izgatottan szállok ki a kocsiból, a látvány, ami fogad, felülmúl minden várakozásomat. Itt minden a múlt emlékeiről szól. A város mára a turizmusból él, s mindössze 7-800-an lakják, de a fénykorában minden az ezüst bányászatról szólt. Az 1860-as években mintegy 25 ezer ember munkálkodott azon, hogy megtalálják és kitermeljék az ezüst ércet.
Még Mark Twain is megpróbálkozott az ezüsbányászattal, de miután nem járt sikerrel, visszatért az íráshoz.
Ma múzeum őrzi az itt tartózkodásának emlékét.
A városka egyetlen fő utcájának minden épülete az időutazás élményét adja. A hangulatot csak fokozza, hogy néha felbukkan egy-egy korhű ruhába öltözött pár. Mint kiderült, bárki bérelhet korhű ruhákat ,s sétálgathat Virginia Cityben, fokozva ezzel a turisták számára a látványosságot.
Nézd csak, néhányukat le is fotóztam:
Nézzünk néhány fotót a fő utcáról:
Az ide érkező persze szeretne valami emléket hazavinni : néhány régi tárgyat, vagy divatos ezüst ékszert. Az árusok persze mindent meg is tesznek, hogy ez sikerüljön. A régi használati és dísztárgyaktól a drága ékszerekig mindent megvásárolhatunk.
A városka közkedvelt találkozási helye a motorosoknak. Most sem volt ez másként, gyakran jött szembe bőrruhás örökifjú motoros, s pestiesen szólva nem semmi motorokat fotózhattam.
Hazafele a Virginia City – Reno útvonalat választottuk – bevallom, örültem, hogy nem nekem kell vezetnem. Az út gyönyörű volt, végig fotóztam a kocsi ablakából, most 3 képet osztok meg Veletek! Jó éjt, itt pillanatok alatt éjfél lesz, Ti otthon már bizonyára főzitek a vasárnapi ebédet 🙂
Kommentek