Itt, ahol én vagyok, még Anyák napja van. Az otthoniból van még pár órám, mert az övék, az ittenieké majd május 10.-én lesz Ők így szokták, de nem is ez a lényeg.
Hát mi is a lényeg az Anyák napjával kapcsolatban? Az orgona? A fokozott odafigyelés? A zavartan elmondott versek? Az ajándékok? Nem, az ajándékok semmiképpen nem, hisz azok csak tárgyak. Én pl. ezen az anyák napján hangokat kaptam ajándékba – gyerekeim vidám hangját, amikor együtt kiálltották sok ezer km távolságból, hogy boldog Anyák napját.
Mi az, ami ott van minden mögött, amit ma gyerek adott édesanyának?
A szeretet.
S a szeretetben az a jó, hogy nem kell Anyák napjának lenni ahhoz, hogy létezzen. Átível sok ezer kilométeren, időn és téren, sőt képes a halál kapuján is bejutni. Képes semmibe venni a halált, az elmúlást, nem igényel fizikai jelenlétet sem.
Édesanyámra gondolok. A régi versekre, melyeket én szavaltam neki, s melyeket most az unokám szaval az édesanyjának.
Az orgonák illatát érzem, melyeket én adtam édesanyámnak, s azokét is, melyeket én kaptam az évtizedek során a gyerekeimtől.
Becsukom a szemem, s érzem a mostani orgonacsokor illatát is, melyet ma
az otthonomban tettek vázába a gyerekeim, távol tőlem, távol a fizikai valómtól.
Mégis érzem az illatát, mert ide fújta a szeretet szele.
Érzem édesanyám ölelését, de érzem Lili karjait is a nyakamban.
Mert olyanok vagyunk mi, mint a lánc szemei. Összekapcsolódunk, szépen sorjában, s összeköt bennünket a szeretet.
Elválaszthatatlanul…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: