Megvonási tüneteim lettek. Mint egy rendes függőnek…Szenvedtem,úgy istenigazából, de tudtam, ha hozzájutok az adagomhoz, el fog múlni. 🙂 S így is lett. Tűrtem, tűrtem, amíg csak tudtam,
de amikor a hét 7 napjából 3-at zárt helyen ülve töltöttem, napi 12- 14 órában, s végül már úgy éreztem, megfulladok, akkor már tudtam, nincs mire várni.
Felhúztam hát a túracipőmet, előkaptam a túrabotot, s még az égiek is velem voltak, hisz csodás napsütéses nap lett. Igy aztán hétfőn nekiindultam a Kogelbergnek.
Szerencsére akadt egy túratársam is Irénke személyében, akivel egy csomó mindent meg kellett beszélnünk, s szerencsére elfogadta a javaslatomat, hogy gyaloglás közben beszélgessük. Így ketten vágtunk neki az ismert útnak hétfőn 11 óra körül.
Tudom, Neked dolgoznod kellett, ültél a munkahelyeden és csak az ablakból gyönyörködhettél a kinti napsütésben. Azért nem haragszol rám, ugye? Kérlek, ne tedd! Nagyon kemény napok voltak mögöttem, kellett a friss levegő és a lazítás.
Szóval mentünk, beszélgettünk, s én fotóztam, hogy hozhassak Nektek is az élményekből.
Nagy örömömre találtam újdonságokat is. A téli holt szezont arra használta ki valaki, hogy turisztikai fejlesztéseket hajtson végre a Nemzeti parkban. Találtam egy új pihenőhelyet, esőbeállóval, paddal, s egy jó kis távcsővel, természetesen nem kellett bedobni pénzt ahhoz, hogy kémlelhessük a tájat.
Aggódva figyeltem a bokrokon a rügyeket. Vajon megérik-e a tavaszt – az igazit – vagy elfagynak?
Egy óra volt, amikor felfedeztük a rohamosan közelgő felhőket. Elindultunk hát haza, hátunk mögött a megtett 4-5 km-rel és a hatalmas hófelhőkkel, amelyek végleg eltakarták a Fraknói várat.
Ezért a pár napos óráért is nagyon hálásak voltunk.
Várt bennünket a finom ebéd, s utána a jó kis gyógykávénk.
Szuper nap volt!
Nagyon örültem, hogy sikerült lopni egy kis Énidőt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: