Közeledik – a gyerekek izgatottak, türelmetlenek, a felnőttek talán még inkább. 🙂 Persze más – más okból. A gyerekek az ajándék izgalmáért a felnőttek a felhőtlen pihenés lehetőségéért várják. A lakásban egyre gyakrabban van fahéj illat, néha már rákeresünk egy-egy hangulathoz illő zenére is a youtube-on . Az izgalom napról napra nő, s persze vele együtt a türelmetlenség is.
Sokat javítana a várakozás örömén, ha havas tájra ébrednénk. A fehér karácsony esélye azonban évről évre kisebb. Ami rég természetes volt, az mára besorakozott a váratlan meglepetés ajándékok sorába.
A város díszkivilágítása olyan embereket is kicsal a “medvebarlangjukból”, akik egyébként sötétedés után már csak otthon szeretnek lenni.
Valahogy lelassul az élet és mintha jobban figyelnénk egymásra is. Mintha….
Az üzletek polcai a megszokott módon roskadoznak. Rég elfeledtük azokat az időket, amikor évente egyszer lehetett narancshoz jutni, s fel kellett iratkozni már december elején az ÁFÉSZ boltban narancsra. Na nem lehetett ám 5 kg-ot kérni! ( S persze a kérni szó nem azt jelenti, hogy ingyen lehetett kapni narancsot, csak kérni kellett – pusztán a megvásárlás jogát lehetett megszerezni a feliratkozással. 🙂 )
Rég volt…mondhatnánk a múlt században. Igen. Persze amiről én írok, az csupán 40-50 évvel ezelőtt volt, nem 150 éve!
S aztán megkaptuk a nyakunkba a fogyasztói társadalmat, s mi fénysebességgel estünk át a ló túloldalára. Jöttek a vásárlási lázban égő adventi hetek, az ajándékhegyek, némelyik elvált szülő őrült versengésbe fogott a gyerek szeretetéért.
Ma egyre több családban látom, hogy megtaláltuk a kényelmes ülést a ló hátán. – Elkezdtük újra értékelni az együtt töltött időt, a közös élményeket.
A minap mesélt egy négy gyereket felnevelő nagymama az ő családjuk karácsonyi szokásairól. A szenteste mindig náluk van , a nagyszülőknél, de nem tárgyakat visznek egymásnak ajándékba, hanem mindenki egy -egy karácsonyi verssel, dallal, novellával készül, s a kandalló tüze elé ülve “átadják” egymásnak az ajándékot.
A másik családban közös karácsonyi ajándék volt egy vacsora, egy olyan étteremben, ahol a vacsorázó vendégek interaktív módon részesei lehettek az asztalok közt zajló színházi előadásnak. Az élmény ma része a családi legendáriumnak. 🙂
Milyen szép, nem?
Én tavalyelőtt mindhárom gyerekemnek leírtam egy hosszú levélben, hogy miért csodálatos nekem, hogy ő az én gyermekem, s a levelet szép borítékban felakasztottam a fenyőfára. Még a kamasz fiam is meghatódott 🙂
Mennyit érnek a tárgyak? – ki tud erre ma választ adni, amikor a hitvány áruk elárasztják a világot?
A napokban olvastam egy árverésről, amelyen Bonaparte Napóleon egyik fekete filc kalapját egy dél-koreai gyűjtő 1,9 millió € – ért
( kb. 577 millió Ft) vásárolt meg.
Próbálom átérezni az örömét, de csak a sarokig jutok, ahol ott ácsorog egy megszokott arc..a sok hajléktalan közül az egyik.
Rossz érzéseimen nem segít az sem, hogy délelőtt elvittem a három adomány táskámból az egyiket a DXN az egészségért alapítvány:
„Gano manók karácsonya”! gyűjtésére.
Hiszem, hogy van egy ajándék, amit mindig, mindenhol, mindenkinek előkaphatok a varázsdobozomból. Bezárhat az összes hipermarket, plaza, butik, nem baj! Ez az ajándék adható a legkönnyebben, minél többet adok belőle, annál több lesz, s annál hálásabban fogadják. ..s ez nem más, mint a szeretet és az odafigyelés . Az együtt töltött idő öröme.
A jól ismert kérdés: Mit adjak karácsonyra a nagyinak (- apának, – anyának, – nagynéninek,- unokatesóknak, vagy akár a saját gyerekeinknek ) könnyen megválaszolható.
Szeretetet, figyelmet, törődést.
Persze ha már így belejöttünk, akkor egész évben is “ajándékozhatunk” !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: