Vizsgák, fogadalmak, szülinapok, mérges és boldog gombák…

Kedveseim!  Gondolhatjátok, hogy jól eltűntem, ami persze igaz is. Kár lenne tagadnom, hogy két hete be sem néztem ide.  Mindennek két oka is lehet: az egyik, hogy nem történt velem semmi az elmúlt két hétben. Persze lehet egy  a másik oka is, hogy nagyon is pörögtek az események körülöttem. Aki ismer, az tudja, hogy ez utóbbi sokkal valószínűbb. 🙂

Igen, így is van. Nagyon sok minden történt az elmúlt két hétben. A legfontosabb kettő, hogy megszereztem az integrált energia terapeuta képzésben a felső fokot, s véget ért ( kiválóan megfelelt szintű vizsgával) a Selfness életvezetési tanácsadó iskolám is.  Most gyakorlom,hogy büszke legyek magamra. (-  hogy ne azt mondjam, Ugyan, nem nagy dolog. – hogy helyén kezeljem a saját képességeimet, adottságaimat, erősségeimet. Mert ugye más szemében a szálkát is….Ez a közmondás nagyon igaz itt most. )

Ott álltam a vizsga után Budapesten a Kosztolányi Dezső téren, s fogadkoztam magamban: jó sokáig nem akarok semmit tanulni. 🙂 Mindennek egyetlen hete!

Mit gondolsz, hova megyek holnap reggel?  Egy újabb tanfolyamra. Találkoztam az elmúlt évben valakivel. Mindig is olyan ember szerettem volna lenni, mint ő.: árad belőle a harmónia és a szeretet 🙂  és én most tőle tanulhatok fél éven keresztül.  Mit kellett volna tennem? Betartani a fogadalmamat a tanulásmentes hónapokról?

Nem, nem hiszem.

Vannak fogadalmak, amelyeket a kimondás pillanatában megbánunk. Ti is jártatok már így?  Néha tényleg elkövetjük magunk ellen dolgokat. Olyan szabályokat állítunk fel, amik korlátoznak bennünket, csak mert úgy szokás. Meg akarunk felelni  holmi homályos megszokásból adódó elvárásoknak, önkorlátozó hiedelmeinknek.  Minek is ?

Na mi is történt még az elmúlt 2 héten?

Hát bevallom, mozgás kevés volt. Éreztem is, érzem is  a hiányát.  Munka után gyakran esett az eső, s ez az őszi komor esős idő nem csábított arra, hogy kimenjek.

Mindössze háromszor sikerült gyalogolnom, a három együtt nem volt 20 km 🙁

Kalandok persze voltak közben. Egyszer rám sötétedet az erdőben. Nehezen szokom meg azt, hogy szinte 7-kor sötét van már. Bátran nekiindultam a szokott útvonalamnak. 6 km-t akartam gyalogolni, 3 km.-nél visszafordultam. Alig mentem egy kilométert, amikor világossá vált számomra, hogy nem fogok kiérni sötétedés előtt az erdőből.  Nem volt választásom, raktam a lábaimat egymás után. Rendesen kívül voltam a komfortzónámon. Sehol egy lélek, csak a sötét erdő.

Boldog voltam, amikor a kivilágított tornapályát elértem. Ott legalább már a lábam előtt láttam valamit.

Éjszakai túrák jutottak eszembe, na de hát akkor mindig nagy társasággal voltam. Most meg egyedül . S lám,  tényleg nem volt  mitől félni. Ezt is megtapasztaltam.

Egész biztos, ha legközelebb így járok,  már nem fog gondot okozni. 🙂  Már ismerős lesz a helyzet, hiszen már megtapasztaltam . Hát tényleg minden jó valamire, feltéve, ha tanulunk belőle.

Még egy jó kis túrám volt, kb 10 km ( Tamás, ha szeretnéd, lehet 12 is !) .

Itthon voltak Zsófikámék Londonból, s kimentünk a Kogelberg Nemzeti Parkba. Nagy szerelmem lett ez a hely, mindenképpen szerettem volna, hogy ők is lássák. Nagyon kellemes túra lett belőle, s ők is értékelték a csodás tájat. Számomra ez csodás volt, hisz ők már olyan sok fele jártak a világban, utoljára Izlandon, két hete, Féltem, hogy ez a táj túl szimpla lesz nekik. Szerencsére nem így volt. Nagyszerű családi túra lett belőle.

Már késő este van, amikor folytatom az írást. Kisunokám ott szuszog az ágyamban, túl vagyunk a közös  szülinapi tortánk gyertya elfújásán, amiben aztán tényleg nem volt semmi szokványos. Vaj nem volt benne, csak mascarpone, isteni Cocozhi kakaóval ( családi kedvenc ez a krém) . Az első szabálytalanság délután érte a tortát, amikor Bence miatt idő előtt felvágtam,  mert ő két napra elment, de a tortát nem szerette volna kihagyni. A tortában keletkezett folytonossági hiányt élő virággal pótoltam, igy még formabontóbb lett. Gyertya nem volt itthon ( pedig úgy emlékeztem, igen, ezért nem vettem ). Volt viszont mécses, rengeteg. Lazán készítettem muffinpapírból mécsestartót, s Lili a 4 db mécsest fújhatta el.  Szegény tortát lefotózni nem mertem,  a profik elborzadtak volna. Viszont mindennél többet ért az, hogy Lili két szeletet kért belőle – majd közölte:  mama, neked inkább mégse legyen most szülinapod. Ezzel én maximálisan egyet tudtam érteni. Végül is jó lesz jövőre is megünnepelni az ideit. Legfeljebb nyerek egy évet.

Lili lassan megszokja, hogy nálam nincs tárgyi ajándék, hanem élmények vannak. Az idei tervem az volt, hogy a könyvesboltban gyakoroljuk kicsit az önálló vásárlást. Kap egy összeget, amivel gazdálkodhat, választhat érte könyvet, majd fizethet egyedül a pénztárban.  A kivitelezés jövő hétre maradt, hisz kikönyörögte ( kb. tizenkettedszer) a Ligneum meglátogatását. Szerintem nincs soproni, aki gyakrabban megfordult volna a Ligneumban, mint mi. Megunhatatlan. Már mindent tud a Gim és Dámszarvasokról, az őzekről, a muflonról. A mérges és boldog gombákról.

Hazafele a kocsiban az ellentéteket gyakoroltuk. Megkérdezte, nekem mi az ellentétem.  Hát ezen el kell gondolkoznom. Lili, mindig sokat tanulok tőled!

Ja és köszönöm az idei szülinapi ajándékodat: az idén nem kellett egy évet öregednem 🙂