Mi legyen ezután?

Mi legyen ezzel a bloggal most, hogy megtettem a 100 km-es túrát, teljesítettem egy 3 hónapra kitűzött célt.

Igazából azt hittem,  lejárt az ideje. Úgy gondoltam, befejezem, nem írom tovább. Ma azonban kaptam egy érdekes mondatot. Régi ismerőssel találkoztam egy jó kis lélekemelő programon, egy esküvőn. Alex-szel örömmel üdvözöltük egymást, s ő egyből szóba hozta  a blogot. Elmondta, mennyire szerette olvasni, várta az újabb bejegyzéseket. Elmesélte azt is, hogy a blogom miatt gondolta meg magát és nem törölte a facebook oldalát.

Meglepett a mondata, persze nem állítom, hogy nem esett jól 🙂

Itthon aztán megnéztem a blog statisztikáit.

Az indítás, június 13 óta 3452-szer  kattintottak rá, a blog legjobb napja az indulási nap volt, aznap 288-an olvasták el a bejegyzésemet.

Nem tudom, egy személyes blog esetén ez sok, vagy kevés. Nem is a számok fontosak, sokkal inkább azok a mondatok, amelyeket kaptam a megosztásokkor. Alex mondata, Anié, aki azt írta, úgy érzi, ott  jön velem, amikor olvassa az élményeimet

Na és persze a sok-sok üzenet, kit milyen mozgásra sikerült ösztönözni!

Hát legyen.

Írogatok tovább. Valami téma majd eszembe jut s azt megosztom veletek.

Ma éppen az apróságokról gondolkoztam. Az élet apró dolgairól, amelyek mellett gyakran elmegyünk.  Egy kosár mogyoró, a lassan sárguló levelek, az őszi illatok. Harsogó zöld mezők, kedves mosolyok, amelyeket meglehet, el is felejtünk viszonozni, annyira bele vagyunk merülve a gondolatainkba.

Kávéillat, a hozzá majszolt süti omlóssága. Kisgyerekünk sete-suta okoskodása az élet nagy dolgairól, ölelő karja, az apró gyerekkar, amely gyenge, de mégis a szívünkig hatol. Amelynek hiányát akkor érezzük igazán, amikor már csak emlék.

Ezek az apróságok azok, melyek tudatos megélése boldogabbá tesz bennünket.  A kulcsszó a tudatosság.

A pillanat élvezete – hisz az idő akkor is elmegy, az est akkor is elérkezik, ha a rossz dolgokra figyelünk, ha a problémáinkról agyalunk.

Kérdés, hogy este, amikor enyhe fáradtsággal az izmainkban elnyúlunk az ágyban, hogyan értékeljük a napot? Túléltük…

Nem volt benne semmi jó… Hála az égnek, hogy este van…

Vagy megállunk egy pillanatra, s újra éljük a nap jó történéseit, melyeket tudatosan megéltünk? Felidézzük egy pillanatra becsukott szemmel a kávé illatát, a az ifjú pár boldog összeölelkezését a boldogító igen után, a gyerekünk  csilingelő nevetését. S mosolyra húzódik a szánk. S máris szebb a világ!

A  mindennapok apró örömei adják össze az életünket. Nagy boldogság ritkán ér bennünket, de a sok apró összeadódva meghaladja a nagyot! Feltéve, hogy észrevettük és megéltük ezeket az apró örömöket.

Ha a nagy dolgokra várunk, akkor az életünk várakozással telik.

S végül mi lesz a mérleg serpenyőjében? Egyik oldalon a nagy dolgok, a másikon a sok  boldogtalan,  várakozással teli nap. Míg ..végül elfogynak  napjaink, akár csak a pitypang  magjai.