Második nap – esőben

Reggel, amikor felébredtem, azonnal fülelni kezdtem –  Esik?

Örömmel hallottam, hogy nem ( vagyis hát  nem hallottam, hogy igen) . 🙂 Hurrá, megúsztuk, végre lehet élvezni a túrát, nem kell ezer ruhát magunkra szedni, nem kell átázva gyalogolni. 9-kor indultunk otthonról. Szerencsére 9 előtt 5 perccel kezdett el esni, így mégis csak felkapkodtam a plusz pulcsit, a csere zoknit, a kamáslit, amit Zsofkától kaptam kölcsön. Szerencsére, hisz mire kiértünk a Kogelberg Nemzeti Parkba, addigra szakadt az eső.

Nem is hagyta abba egész nap.  Illetve most, hogy már idehaza , felpolcolt lábakkal heverek az ágyon úgy hallom, nem esik 🙂

Hát ez van – most már mindegy, hisz megvolt a mai 20 km is. 🙂

Először elmentünk a kerékpáros pihenőig, hogy majd ott megtervezzük az útvonalat…el is döntöttük, hogy megmásszuk a Kogelt, de ahogy nekiindultunk, jó nagy szél fújt, csapta az arcunkba az esőt.

Közben ismerőssel is találkoztunk…jött egy pár, hát pont az az úr volt, akitől a minap a pizzás kiflit kaptuk. Megint váltottunk pár szót és sok mosolyt. Jó utat kívánt éa Rohrbach fele elmentek.

Végül mi is arra vettük inkább az irányt, mert sokkal szélvédettebbnek ítéltük azt az utat, s nem is bántuk meg. 2,5 óra múlva értünk vissza a kerékpáros pihenőhöz. Gabi pihent egy órát, én viszont nekiindultam mégis a hegynek…szerettem volna minél több kilométert megtenni , amig Gabi velem van. Dél fele volt egy mélypont, úgy éreztem, nem bírom tovább. Nagyon monoton volt az út, gyakorlatilag végig az aszfaltot kellett néznünk, s a lépéseket számlálni. Annyira esett az eső, hogy nem nagyon lehetett, csak lehajtott fejjel menni.  Nagyon sokat jelentett Gabi támogatása abban, hogy végül túllendültem a holtponton, s mentem tovább.

A kerékpáros pihenőnél én aztán nekiindultam egyedül a hegynek. 40 perc alatt értem vissza, s megtettem az addigi  12 mellé plusz 3 km-t .

Ahogy visszaértem , el is indultunk a kocsihoz, ami 1,5-2 km-re állt. Öröm volt megpillantani 🙂

Beültünk, s kértem Gabit, tegyen ki Ágfalván, én onnan gyalog jövök Sopronig, de addig menjen jó lassan, hogy kicsit pihenni tudjak 🙂

Igy is lett, elváltunk Ágfalva közepén egymástól és én nekiindultam a kerékpárúton Sopronnak.

Találtam egy útjelzőt, amit eddig soha nem vettem észre, s ami a Mária út nyomvonalát jelzi, s tájékoztat távolságokról.Eszerint 3,4 km-re voltam Bánfalvától.

Ezt az utat már csukott szemmel is meg tudtam volna tenni, annyit jártam erre. Végül negyed 4-re értem haza. Nagy öröm volt meglátni a távolban a bánfalvi templomot, amit igazából egész nap láthattunk volna a távolból, ha nem esik egész nap az eső.

Hálás vagyok lányoméknak,  Lénáéknak, a kölcsön kapott motoros esőruháért, enélkül nem tudnánk esőben gyalogolni !

Holnapig pihi és imádkozás az Esőistenhez, hogy vegyen ki 3 nap szabadságot 🙂