Háromnegyed 9-kor voltunk Gabival az indulási ponton, a Fehér úti tónál. Az eső szakadt, tegnap este óta, megállás nélkül, könyörtelenül. Nem volt mire várni. Kb 20 percig öltözködtünk otthon, sok réteg, igyekeztünk vízhatlanná tenni a felső réteget. Hogy sikerült-e a végére kiderült. 🙂 Elindultunk, s próbáltuk csokorba szedni, mi a jó ebben a túrában. Ilyenek jutottak eszünkbe: – nincs nagy tömeg – nem kapunk napszúrást – mások a munkahelyükön ülnek – jó a társaság – szép zöld minden, – jó a levegő Valójában 11,5 fok volt és kitartóan esett. 



Visszaérve az autóhoz, Gabi kocsival indult tovább, én pedig a hazagyaloglást választottam.
Úgy gondoltam, Sopron kb. 7 km-re lehet, s bár gondoltam, hogy nem lesz könnyű a közúton gyalogolni, azt nem gondoltam, hogy ennyi érzéketlen autós fog szembe jönni. Nem számoltak azzal, hogy az autó felveri a vizet, s nagyon sokan alig kerültek ki, elhúztak mellettem. Amikor már nagyon pipa voltam, s vizszintesen kitartottam a botomat, hogy kénytelen legyen rendesen kikerülni, akkor persze dühös dudálás volt a válasz. 🙁
Azért nagyon sok szép fotót tudtam készíteni a Görbehalom, Fehér úti tó és Sopron közt.
A brennbergi úttörőtáborral szemben a buszmegállóban megpróbáltam kicsit leülni…sajnos az “illatok” hamar tovább menetre ösztönöztek.
Igy valójában szinte leülés nélkül tettem meg a végül is 14,87 km-t, mire hazaértem.
Sopronba beérve a füstölgő kémények látványa fogadott.
14,87 km után hazakanyarodtam, hogy lecseréljem a ruháimat szárazra, hogy ebédeljek és leüljek kicsit. Sajnos egész délelőtt szakadt…most is. A legnehezebb az volt, hogy nem lehetett az eső miatt leülni sehova. Igy most hatalmas élvezetet okoz, hogy vízszintesben vagyok. 🙂 Maradt 5 km, de ez már semmi. Befűtöttem, a ruhák száradnak, s mihelyt mehetek, megyek tovább.
Végül 4-kor indultam, hogy befejezzem a 20 km-es túrát.
20,26 km lett, 1365 elégetett kalória, bőrig ázás …fáradtság…jól esik most felpolcolni a lábamat, s fekve hallgatni a webkonferenciát.
Sajnos a hét összes napjára esőt ígér az előrejelzés.
















Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: