Hát kipróbáltam…
Reggel gyorsan bevásároltam – tele volt a Lidl olyan őrültekkel, mint én, akik a vasárnapjukat használták arra, hogy a heti nagy bevásárláson túlessenek – 🙁 – Hazaérve gyorsan megfőztem, s 9-kor felkerekedtem, hogy lenyomjak 20 km-t. Az Égiek nagyon szerethetnek, mert egész éjszaka esett az eső, de hajnalban, amikor felébredtem, már nem, s egész nap ideális túra idő volt. Talán a szél volt csak kicsit zavaró…nameg a kilométerek. 🙂
Az útvonalat a Kogerlberg Natúrparkba terveztem. Itt jártunk Ágival pár napja, s akkor már eldöntöttem, hogy a próba 20 km-t itt fogom megtenni. Ugyanettől a táblától indultam, csak most jóval messzebb kellett mennem. Ismét csodák vártak rám. -:)
A kerékpáros pihenőnél megálltam egy pillanatra. – hát , sok minden történt itt azóta. Úgy tűnik, valakinek szülinapja volt, s itt ünnepelte? – hatalmas koszt hagyva maga után 🙁 Mindenhol piros szívecskék hevertek, meg néhány összetört tojás, az asztalon rizs szemek.
..de törődjünk inkább a tájjal.
Az út első 4 km-e a múltkorival megegyező volt. Itt még magyar hálózaton voltam, végeztem egy próba mérést, hogy egy óra alatt mennyit tudok haladni. Úgy számoltam, hogy óránként 4 km-t teszek meg, tehát a 20 km-hez 5 óra kell, plusz a pihenő idők. Tehát kb 4-re kell visszaérnem az autóhoz. Nekivágtam hát, had fogyjanak a kilométerek. Lelkes voltam, friss és vidám. Imádtam a tájat, az első szakaszon nagyon sok emberrel találkoztam még. Sokan családostól túráztak, legtöbben kerékpároztak, egy hölgy súlyzókkal gyalogolt. Elhagyva a falu ( Loipersbach ) közeli utakat, elmaradtak az emberek. Csak néha tekert el mellettem egy-egy kerékpáros.
A Kogelnek vettem az irányt, mindenképpen fel akartam mászni a tetejére. Meg is tettem és nagyon örültem neki, csodás kilátás fogadott. A hegytetőn, egy kellemes réten ettem meg az ebédemet, ami pár szem kekszből és pár szem gyümölcsből állt.
Nagyon sokat fotóztam, hisz nem lehetett betelni a táj szépségével.
A hegytetőn az erdőben sajnos elég komoly nyomokat hagyott az éjszakai eső, de érdemes volt felmászni a hegyre. Nézd csak a fotókat? Csodákat leltem közben!
Az ebéd közben is folyamatosan kattogott a fényképezőgép, sajnos a fotók messze nem adják vissza a látvány.
Indultam tovább, vitt a kíváncsiság, ami nagyon jó motiváló erőnek bizonyult- Imádok ismeretlen tájakon csavarogni 🙂
Mindig rejteget valami meglepetést a következő kanyar. Így találtam ezeket a gyönyörűségeket is. Később megtudtam egy tábláról, hogy a Mária út egy szakaszán haladtam.
Leérve a hegy túloldalán, egy kellemes pihenő helyet találtam, Épp ideje volt inni egy kávét. Igaz, csak hidegen tudtam összerázni, de nagyon jól esett így is.
15 perc pihenő után elindultam. Próbáltam megfejteni a közeli települések nevét, de csak utólag, az eligazító tábláról sikerült.
Ez itt Rorbach, itt sütötték a pizzás kiflit, amivel a múltkori túrán megvendégelt bennünket az úr, aki arra kerékpározott.
Ez már a visszaút… kicsit keveregtem, nem mindig tudtam, merre is vagyok, de mindig akadt valami, ami végül segített tájékozódni. A Fraknói vár hol szemben volt, hol távolabb, a soproni Tv torony először látszott, aztán sokáig nem. Néha a tehéncsorda adott útbaigazítást. Persze a korrekt kitáblázás elmaradhatatlan. Bármikor, amikor tanácstalan voltam, hol is vagyok, pár percen belül találtam útbaigazító táblákat.
Utam egy patak mellett vitt, látni a sűrű fák miatt alig lehetett belőle valamit, de a hangja sokáig kísért.
Kiérve egy kanyarból, hirtelen a falu jött szembe. persze nem akartam bemenni a faluba, inkább újra a hegy fele vettem az irányt.
Egyszer csak megláttam a teheneket, a feketéket, amelyeket jövetben a másik oldalról már láttam. Egyszerre tudtam , hol is járok.
A kakaó jutott eszembe.. 🙂
Hamarosan újabb kellemes pihenőpadot találtam, itt is megpihentem kicsit.
Hamarosan visszaértem a megszokott kerékpáros pihenőhöz, de most egy másik útról.
Előtte viszont még csodás lovakkal is találkoztam. Egykedvűen legeltek, nem is sejtve, micsoda giccses látványt nyújtanak – amilyet csak a csodás természet képes alkotni!
Tovább haladva egy kellemes kis hüttét találtam – persze nem volt nyitva, a tulaj valószínűleg a vasárnap délutáni sziesztájával volt elfoglalva.
Egy nagy kanyarral visszaértem a kerékpáros pihenőhöz, de kissé elkeseredve láttam, hogy nem lehet még meg a 20 km. Volt vissza másfél óra….így kis pihenő után újra nekiindultam a hegyre vezető útnak, ahogy pár órával ezelőtt is…a táj nem változott, illetve azért kaptam a kitartásomért egy jutalmat. Egyszer csak megláttam a távolban a Schneeberg tiszteletet parancsoló körvonalait. – A fotó nem sikerült, nagyon párás volt a látóhatár, de hidd el, ott terpeszkedik a hegy a távolban 🙂
Az útelágazásig terveztem menni. Ez a második fotó ott készült, ahol visszafordultam, kis pihenő után. Ezután már nem álltam meg. 4 előtt 10 perccel értem vissza az autómhoz, amely egész nap hűségesen várt rám ott, ahol hagytam reggel. Mint egy hűséges kutya 🙂
Az utolsó pár száz méter már nem volt könnyű. Nem részletezem – örültem, amikor odaértem a kocsihoz .
Még egy búcsú pillantás a hegyre, s jöhetnek az utolsó méterek 🙂 Tudtam, nem utoljára vagyok itt.
Összességében csodás nap volt, minden fájdalmával, rossz pillanatával együtt. Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok 20 km-t gyalogolni !
Jó próba volt, néhány tanulsággal…nedves kéztörlőről, váltó cipőről és papírzsebkendőről – és utitársakról…mert jobb lett volna, ha nem egyedül gyalogolok.
Hát akkor hajrá 100 km! – mert a fogadalmainkat be kell tartani. – S szerencsére utitársam is akadt!
