Egy reggel tanulságai.

Hatkor keltem. Elhatároztam, hogy a nagy meleg előtt , már 7-kor kint leszek az erdőben, mert 10 km volt a mai cél.

Na persze felkelés után jöttek a spontán ötletek..gyorsan lehúzom az ágyneműt, gyorsan elindítom a mosógépet, még gyorsan a kávém, a gyors zuhanyzás, még gyorsan egy porszívózás, hisz ezen a 10 percen nem múlik semmi…Na még gyorsan elmosogatom amit este itt maradt.

Naná, hogy 8-ra értem ki az erdőbe!

Gyakran hisszük azt, hogy a kis kitérők a célunkhoz vezető úton nem számítanak..hisz csak kis elkanyarodások, igazán semmi jelentőségük nincs. Hányszor csapjuk így be magunkat?

Szóval hét helyett nyolckor indultam, de a 10 km-es célból igy sem akartam engedni.

A szokásos útvonalon haladtam, egészen a harkai lőtérig. Kicsit untam, de jól elfoglaltak a gondolataim, s közben még egy rég látott ismerős házaspárral is találkoztam. Örültem, hogy ők is fontosnak tartják a mozgást. Ők már hazafele gyalogoltak.

A harkai lőtér után aztán egy hírtelen ötlettől vezetve elkanyarodtam az egyik rét fele, ahol éppen két futó jött szembe. Mi lehet erre? Még nem jártam itt.

Később nagyon jó döntésnek bizonyult a hirtelen ötlet, mert a legmerészebb álmaimat is felülmúlta az, amit találtam 🙂 gyalogolva gyanús volt a sok kerülgetni való ..illatozott is..biztos voltam benne, hogy valahol erre legelésző nyájat fogok találni. Az illatok gyerekkori jó emlékeket ébresztettek bennem, azért nem hagytam, hogy elkalandozzon a figyelmem,  a kikerülgetni valókra figyeltem.

Kibukkanva az erdőből, meg is találtam a ” bűnösöket” ..az utat aláaknázókat. Meglátva őket, azonnal mindent megbocsájtottam. Gyönyörű birkanyáj legelt a réten, pompás látványt nyújtva.

A nem túl messzi távolban felbukkant a tó, amelyet az erdei útról már sokszor lefotóztam.

Arra vettem az irányt, kiderült, egy kellemes horgásztó, mellette a Gidapatak lakópark. Maga a tó is  a Gidapataki tó nevet viseli, ahogy erről egy kopott tábla tájékoztatott. ( na meg, hogy a tó a Magyar Állam tulajdona..)

Tovább haladtam Harka fele, a nap sütött, de kellemes szél fújt, simogatta az arcomat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy énekelek 🙂 Egy régi úttörő dal jutott eszembe – zengő dalokról, vérvörösen izzó hajnalról, új utakat érző lábakról . Minden esetre jól lehetett lépkedni a dal ütemére.

Harka határához érve bámészkodóra fogtam, egyrészt, hogy pihenjek kicsit, másrészt lányom hívott Londonból.

Csodás fotókat készítettem, amikor kifújtam magam,  s a beszélgetést is abba kellett hagynunk. Zsófi is gyalogolt, csak ő Londonban, s a metróhoz, hogy munkába menjen. Minden esetre annak is nagyon örültem, hogy nem szállt autóbuszra, hanem gyalog tette meg a két megállónyi távot. Kicsit remélem, részem van ebben nekem is. 🙂

Visszafordultam, hisz a délelőtt kellős közepén jártam, s még egy halvány remény élt bennem, hogy kiérek a piacra is, s a 10 km is meglesz.

Visszafele egyszer csak egy lovas pár kanyarodott elém,  szemben pedig épp egy másik pár futott. Micsoda mozgalmas élet folyik a harkai réten 🙂

Sajnáltam, amikor a lovasok eltűntek a szemem elől.

Én a hosszabb utat választottam, hogy kijöjjön a 10 km, ők a rövidebb úton átvágtak a rét közepén. Épp tegnap beszélgettem valakivel a lovaglásról. Ragyogott az arca, ahogy mesélt azokról az időkről, amikor pipacs és napraforgó mezőkön keresztül lovagolt…látszott, csodás élményeket él át újra gondolatban, sóvárogva a régi idők után. Most éppen Bécsben él és  a 9. hónapban van. Lovaglásról szó sem lehet.

Közben nagyon erősre váltott a napsütés, a szél lengedezett, de igazi hűvöset már nem hozott.  Vártam, hogy érjek vissza az erdőbe.

Előtte azonban még belakmároztam az út mellett a fekete szeder bokorról. Kicsit drága szederevés lett, mert az ág rendesen belecsimpaszkodott a nadrágomba a fenekemen, csak úgy tudtam magam kiszabadítani, hogy egy erőteljes mozdulattal meghúztam az ágat. 3 lyuk lett az eredménye a Kappa  melegítőnadrágomon 🙁  – de legalább a szeder nagyon finom volt.

Az erdőbe visszaérve két meglepetés is várt. Az egyik egy őz volt, amelyet először a fák közt mozogva láttam, akkor még nem tudtam, őz volt-e, vagy nyúl? A harkai lőtér tisztásához visszaérve aztán megláttam, ott állt a szélén, s rám nézett . Gyönyörű volt. Sajnos, hiába kértem, had fotózzam le, s had mutassam meg Nektek is, nem volt partner ebben. Szó nélkül hátat fordított nekem és eliramodott. Azt üzente, ha látni akarjátok, álljatok fel a fotelból, s menjetek ki az erdőbe. 🙂

Ahogyan gyalogoltam, egyszer csak hatalmas kezét csókolommal rám köszönt valaki.  Egy igazi úriember kerekezett el mellettem, a békeidőkből, amelyekről nem csak a kezét csókolom köszönés tanúskodott, hanem a kemping bicikli is. Biztosan nem turista volt.

Visszaérve a Fagus Hotelhez, láttam, hogy még hiányzik 1,5 km, igy újra nekiindultam, s elmentem a sorompóig, s vissza. Igy összesen 10, 23 km -es gyalogtúra sikerült.

Fél 12 volt, a piacra menetről már szó sem lehetett, de legalább lehúztam az ágyneműt és kimostam, vár otthon a teregetés.

Jó kis szombat délelőtt volt, most pedig jól esik blogírás címén heverni kicsit az ágyon 🙂

Szép napot Nektek, vár az őz benneteket az erdőben!