Nagy tervek…kicsit másként.

Nagy terveim voltak mára. Szerettem volna egy jó nagy túrát tenni, gyalog, vagy kerékpárral. Hát, sikerült is meg nem is.

Igazából a tegnapi érzésre vágytam, hogy turista vagyok. 🙂 Szabad, kíváncsi, lelkes, elszánt. Ezzel a tervvel keltem ma, de az élet felülírta a mai napot.

Végül két részletben összesen 26 km-t kerekeztem, s délután már tényleg egy turista szemével néztem a kerékpárról, de a délelőttöm kicsit másként alakult.

El kellett mennem a Tescoba, a nagyba, ami a városnak pontosan a másik végében van. Szép volt az idő, nem zavart a távolság, nekiindultam kerékpárral.

Kíváncsi voltam, milyen messze is van, így elindítottam a RunKeepert, ami oda-vissza összesen 12 km-t mért. Meglepett kicsit, hogy ilyen távolságokat lehet megtenni városon belül.

A Deák térig nem volt szokatlan az út, nem is volt semmi gond. Valahogy ma a kerékpárúton csámpázó gyalogosokból is kevesebb volt. A Győri út, kerékpárral  viszont katasztrófa! A kocsik közt esélytelen kerékpározni, így aztán marad a letaposott út széle. Alig vártam, hogy kiérjek a Tescohoz. Ha szembe jött valaki, nehezen fértünk el, centizni kellett. Lehet, hogy be kellett volna mennem a Kórház utcába? Persze a töménytelen parkoló kocsi miatt a helyzet ott sem rózsásabb, nemrég jártam arra.

Végül délben, amikor végre hazaértem, a megtett 12 km-nek örültem.

Délután aztán úgy döntöttem, esőfelhők ide vagy oda, elindulok, s felderítem Sattendorfot – magyarul Somfalvát. Ez az első falu Ágfalvánál az osztrák oldalon. Még soha nem jártam ott, nem is igazán tudtam, merre kell mennem. Persze Ágfalva közepén megtaláltam az eligazító táblát, így nekivágtam az útnak. 3 km tekerés után külföldön voltam 🙂

A két falut összekötő utat pár éve építették, persze nem egy sztráda, nagyon keskeny, de hatalmas forgalmat bonyolít.  Percenként 3-4 autó elkerült, nem egy ki is centizett rendesen.

Érdekes volt tekerni, próbáltam rájönni, mikor érek osztrák földre, de nyoma nem volt semmiféle jelnek. Elhaladtam egy lovarda mellett. Az udvaron magyar rendszámú autók álltak, ami persze semmit nem jelent. Utána felfedeztem az út mellett egy síremléket. Valaki meghalt itt. Osztrák felirat volt a sírkövön, de persze ez sem jelenti , hogy ez már Ausztria lenne.

Végül elértem Somfalvát úgy, hogy nem jöttem rá, mikor léptem ki az országból.

Pár fotót hoztam Nektek a faluról.

Vészesen közeledtek a hatalmas sötét fellegek, így sokat nem mertem időzni. Haza indultam hát, kerekezve a kocsiáradat és a búzatáblák közt.

10 éve annak, hogy csatlakoztunk az EU-hoz. 2007-től vagyunk tagjai a Schengeni egyezménynek, tehát szabadon kerekezhetünk Magyarország és Ausztria közt…meg persze szabadon átjárhatnak a magyarok dolgozni, s át is járnak, nagyon sokan. S persze sok  ezer ember költözött az elmúlt 5 évben Sopronba pontosan azért, mert elérhető az osztrák munkaerőpiac. Hatalmas utat tettünk meg a rendszerváltás óta. A szocializmusban vasfüggöny vette körül az országot, nehogy az osztrákok áttörjenek és tömegesen ellepjék Magyarországot….vagy rosszul emlékszem?

Hazakerekeztem, közben készítettem még fotókat, hisz olyan szögből láthattam a hegyoldalt, mely mellett lakom, ahonnan még soha nem láttam. Láttam a csodás bánfalvi kolostort, ott a messzeségben, s elindultam a hazám, a házam fele. Mindössze 15 km volt oda – vissza, mégis, mintha hatalmas távolságot tettem volna meg.

Turista voltam, külföldön 🙂 Pontosan erre vágytam reggel. Milyen könnyű elérni valamit, ha tényleg szeretnéd!