Amikor gyerek voltam, természetes volt, hogy egy csomó helyre gyalog menünk. Pl. a kukoricaföldre kapálni, a Bakony-ér partjára, ha egy kicsit lubickolni akartunk a vízében ( – ma már eszembe nem jutna a beengedni hasonló vízbe a gyerekeket fürdeni, sajnos) .
Gyalog mentünk a nagymamához is, aki a falu másik végében lakott, s nem volt kérdés, hogy mindenki, kicsi, nagy egyaránt gyalog teszi meg a távot. Gyalog mentünk a boltba, mindegy, mennyi mindent kellett vásárolni. Gyalog mentünk a tűző napon, gyalog mentünk a hófúvásban, s gyalog mentünk akkor is, ha esett az eső.
Később úri dolgunk lett, amikor általános iskolásként a takarékbélyeg gyűjtése segítségével össze tudtunk spórolni egy fél kerékpárra valót. A másik felét a szüleink hozzátették, így meglett álmaink kerékpárja. Fekete volt, felnőtt kerékpár, női. Semmi csilli-villi. Felnőtt kerékpár volt, hogy a család minden tagja tudjon rajta kerékpározni. Biciglizni, ahogy nálunk mondták. ( Szerintem valahol a nővéremék padlásán a mai napig megvan)
Hajtotta is mindenki, akinek éppen dolga volt valamerre. Ezen tanultam meg biciklizni. Persze nem a nyeregben ülve, hisz akkor nem ért volna le a pedálra a lában, csak úgy állva. Emlékszem egy sztorira, amikor még nem voltam nagyon gyakorlott, s a megállás még nem ment túl jól, egyszer úgy álltam meg, hogy elkaptam a kerítésdrótot. Sajnos szögesdrót volt a kerítés tetején. Gondolhatjátok a végeredményt. 🙁
Amikor ketten akartunk menni nővéremmel valahova, akkor kölcsön kértük a nagybátyám biciklijét. Ez a férfi bicikli volt, felnőtt, vázas.
Úgy tudtunk rajta tekerni, hogy a váz alatt hajtottuk. El tudod ezt képzelni? Látod magad előtt, ahogy a 7-8 éves gyerekek a felnőtt férfi bicikli váza alatt átnyújtózkodva kerékpároznak? Ma azt mondanád, horror…. Akkor ez természetes volt.
S látod azt a furcsa kosarat ott a vázon, elöl? Az volt a babyülés. Ott ült a kisbaba, amíg persze belefért. Amikor már nem, akkor maradt a hátsó csomagtartó, s százszor rászóltak a szülők: Tartsd ki a lábad! Ha nem tette a gyerek, könnyen beszorult a lába a küllők közé. Ennek pedig fájdalmas következményei voltak… vér, orvos, tetanusz. ( Ezt egyik lányommal mi is végigcsináltuk, sajnos)
Vagy maradt a váz…na az nem volt túl kényelmes…..fel tudom idézni a sajgó fájdalmat, mire odaértünk , ahova éppen tartottunk.
Volt olyan is, hogy a nagyobb gyerekek vittek két másik gyereket egy biciklin. Egyik ült a vázon, a másik a csomagtartón. A harmadik tekert. Persze, ha elestünk, az igazi “tömegbaleset” volt, igaz, nagyon nem foglalkoztunk a lehorzsolt lábunkkal. Futás tovább, felpattantunk újra a biciklire, s irány a rét. Nyár volt, iskolaszünet, s mi a réten gyűltünk össze játszani.
Reggeltől estig kint voltunk a szabadban, minimális játékunk volt, de csodás nyaraink. Mindig feltaláltuk magunkat, mindig csapatban játszottunk és rengeteget nevettünk.
Csak aludni mentünk be a házba…Csodás nyarak voltak. Csodás kerékpározások, rengeteg mozgással, futkározással.
Ma a gyerekek életében is nagyon kevés a mozgás, a felnőttekében meg sajnos még kevesebb.
…de nem kell ennek így lennie!
Én ma egész nap kerékpárral közlekedem, már három helyen voltam a városban, s még két helyre elmegyek.
VOLT fesztivál van, tele van a város fiatalokkal, fekszenek a parkokban a fűben, stoppolnak a buszmegállóban, s gyalogolnak rendesen. Jó ezt látni.
A taxi méregdrága, a szállás néha 5-6 km-re van, a város ellentétes végén, a busz pedig ritkán jár.
Így aztán marad a gyaloglás…..ugye, ha megvan a motiváció, akkor mindenki szívesen megmozdul 🙂
Keresd meg Te is a saját motivációdat, s indulj neki! Gyalog, vagy kerékpárral, s próbáld ki az életet autó nélkül !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: