Hol van az Isten széke?

Hát, bevallom, nem sikerült megtudnunk! Hétvégén elindultunk túrázni, célul pedig az Isten széke nevű helyet tűztük ki.

Számomra duplán érdekes volt a túra, mert egyrészt akadtak túratársak , végre bemerészkedtem az erdőbe, ahonnan múltkor visszafordultam, másrészt azt hallottam, hogy nagyon szép hely ez az Istenszéke nevű.

9-kor indultunk a szokott padtól, szerencsére most négyen. Nagy élmény volt nekem, hogy nem egyedül bandukolok az erdőben, de bevallom, nem ment könnyen a gyaloglás. Mindig volt valami mondanivalónk egymásnak, sokat beszélgettünk, nevettünk, ami nagyon jó volt, de persze a gyaloglásnak nem használt  – ahogy az előző este a soproni Fő téren elfogyasztott bor sem, a meggyes ágyas pálinkáról nem is beszélve. DDD

Na nem baj, nem kell  mindig a topon teljesíteni. Élvezni kell az életet, nincs ezzel semmi baj.

Azért csak -csak elértük a harkai lőteret, ezt a pontot  még simán be tudtuk azonosítani az előző héten vásárolt, s okosan otthon nem felejtett térképen.

Kicsit megpihentünk a lőtéren, sógorom felidézte a katona emlékeit, s aztán indultunk tovább.

Hamarosan el is értük a hajléktalan sátrát, illetve azt a valamit, amit a múltkor annak gondoltam.  Hát, alaposan elcsodálkoztam, amikor közelebb érve megláttam, hogy egy rég összedőlt esőbeálló az   – Kérlek, ne nevess!!!

Ez volt, ami annyira megijesztett? Hát igen

Most persze nem kellett nagy bátorság elhaladni mellette, de azért a tanulságot megfogalmaztam magamnak a félelmeinkről, a hiedelmekről, amik a fejünkben vannak, s megakadályoznak bennünket, hogy elérjük a céljainkat.  ( persze mindezt csak magamban tettem meg, nem akarván megzavarni a túratársak vasárnap délelőtti nyugalmát az okoskodásommal )

Szóval kezünkben a térkép, szívünkben az elszántság, lábunkban akkor már közel 6 km….Hol van már ez az Istenszéke? A térkép szerint hamarosan odaérünk. Igen, a térképünk csodás volt, új, friss nyomdaillatú, csillivilli, tele titokzatos jelekkel, piros vonalakkal és kékekkel, piros háromszögekkel, négyszögekkel. Mindent tudott, s mindent mutatott….sajnos olyat is, ami a valóságban nem volt sehol. Leginkább a túrista útvonal jeleinek nem volt egy idő után híre-pora sem.

Elfojtott indulattal emlékeztünk meg arról a térképkészítőről, aki ül meleg irodájában,  íróasztala mellett, a kényelmes forgószékében, s szabadjára engedve a fantáziáját, csodás túraútvonalakat álmodik  papírra – anélkül, hogy a létezésükről meggyőződne.

Igy esett, hogy a térkép és a valóság sehogy sem köszönt össze, s nem találtuk meg az Istenszékét.

Azért nagyon jót túráztunk, de a térképet a következő alkalommal bátran otthon hagyjuk